Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

172 siteni, hanem hogy a vételügylet alapján szerzett igényei a lehető legrövidebb uton nyerjenek kielégítést. Midőn a törvényhozás gyors jogsegélyben kivánta részesiteni az árverési vevőt, semmi esetre nem tartotta szem előtt azokat az eseteket, melyekben az árverés jogerőre emelkedése után éveken át tűri a végrehajtást szenvedőt vagy más harmadik személyt a birtokban és csak évek multával határozza el magát arra, hogy birtoklási jogainak érvényt szerezzen. A törvény eme czélzatának s e czélzat következményeinek helyes felismerése vezette a bíróságokat arra, hogy oly árverési vevőkkel szemben, kik éveken át nem szorgalmazzák birói uton való birtokba helyezésüket a végrehajtási törvény 180. §-ának jogkedvezményét megtagadja. E tétel a törvényes gyakorlat által általánosan elfogadottnak tekinthető. f, Csak az időpontra nézve, melynek beálltával a jogkedvezmény többé igénybe nem vehető, eltérő a gyakorlat. A fennállott budapesti kir. Ítélőtábla több esetben a végrehajtási törvény 180. §-át ugy értelmezte, hogy a birtokbahelyezés elrendelésének csak a végrehajtási eljárás befejeztéig lehet helye, ellenben más esetekben a vevő tulajdonjogának bekeblezését fogadta el végső határidőül, — sőt voltak eisetek, amelyekben azt is kimondta, hogy a végrehajtási eljárás az árverési vevő tulajdonjoga bekeblezésének elrendelésével befejezettnek tekintendő. Okszerűen azonban nem a vevő tulajdonjogának bekeblezése, sem a végrehajtási eljárás befejezésének határozatlan időpontja nem lehet végső határideje al birtokbahelyezés elrendelésének, mert e két időpont bármelyikének elfogadása mellett előfordulnának esetek, amelyekben a végrehajtási törvény 180. §-a jogkedvezménye aránytalan rövid időre volna szorítva és viszont esetek, amelyekben az aránytalan hosszú idő alatt volna igénybe vehető. Mindkét eshetőség ellenkeznék a törvény világos czéljával s különösen akkor volna indokolatlan a vevő birtokbahelyezési kérvényének elutasítása, midőn tulajdonjogának bekeblezése a vételár azonnali kifizetése esetében nyomban megtörténik. Ezek szerint a végrh. törvény 180. §-ának ily értelmű magyarázata el nem fogadható, — de nem is a törvény mikénti értelmezéséről van itt szó, mert a törvény egyáltaljában nem intézkedik a végső időpont tekintetében. Itt a törvény hézagának esete forog fenn s e hézag az analógia szabályai szerint egészítendő ki. Legközelebb áll a végreh. törvény 180. §-a jogintézményéhez a sommás visszahelyezés. Igaz ugyan, hogy a végrehajtási törvény 180. §-ában a vevőnek a vételi ügylet alapján szerzett birtokba vehetési jogának érvényesítéséről van szó, ellenben a sommás visszahelyezés a már létezett, de megháborított birtokot védi, — tekintve azonban, hogy ugy itt, mint amott a tételes jog szabványaival ellentétes önhatalmú tényleges birtoklásnak rendes per útjától eltérő rövid uton való megszüntetéséről van szó, — legtöbb jogosultsága van annak a felfogásnak, mely abból indulva ki, hogy sommás visszahelyezési perben csakis a birtokháboritás tényétől számított egy esztendő alatt indított kereset vezethet sikerre és hogy a végrehajtási törvény 180. §-a szerint helyt fogható birtokbahelyezési eljárás minden esetre rövidebb a sommás visszahelyezésnél, arra a következtetésre jut, hogy az árverési vevő, aki egy esztendő alatt