Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)
138 Mindezen rendelkezések egybevetéséből az tűnik ki, hogy az 1881. t.-cz. 223. §-a a követelés veszélyeztetésének kimutatása tekintetében lényegileg az addig hatályban volt szabályokat tartotta fenn. Az 1881. évi LX. t.-cz. meghozatala alapjául szolgált törvényjavaslat indokolásának egész szelleméből és pedig különösen abból, hogy a törvényhozás a biztositási végrehajtás intézményét, a kérdésnek ujabb tárgyalása után is szükségesnek találva, azt jövőre is fentartotta, — abból, hogy csak az azzal elkövethető visszaélések megelőzésére keresett és állított fel uj garancziákat, nevezetesen éppen, mert a veszélyeztetés fennforgásának minden kétséget kizáró ismérveit törvényben tüzetesen meghatározni nem lehet, a biztosítást szenvedő fél érdekében a törvény 229. §-a akként intézkedik, hogy a bíróság és pedig belátása szerint, a biztosítás foganatosítását biztosítéknak a hitelező részéről letételétől teheti függővé, a 236. §. szerint pedig a biztositási végrehajtást rosszhiszeműen kieszközlő fél 500 forintig terjedhető pénzbirsággal büntethető — végre abból, hogy a törvényhozó ezt nem tette kifejezetten, okszerűen következtetendő, hogy a törvényhozó a biztositási végrehajtás elrendelhetésének előfeltételein szigorítani nem akart. Ezeknél fogva, különösen tekintettel arra is, hogy a biztosítást szenvedett félnek érdekei a jelzett uj garancziákkal is, a biztosítást szenvedett egyéb hitelezőinek érdekei pedig az ugyancsak 1881. évben, de korábban hozott csődtörvénynek (1881. évi XVII. t.-cz.) a megtámadási jogot tárgyazó rendelkezései által is hatályosar megvédetnek, — nem forog fenn ok arra, hogy az 1881. évi LX. t.-cz. 223. §-ának vonatkozó rendelkezése szigorúbban értelmeztessék, mint azon hasonló törvényes rendelkezések érteimeztettek, amelyeknek helyébe az emiitett 223. §-a lépett; nem annál kevésbbé, mert okszerűen fel kell tenni, hogy a törvényhozó a bírói gyakorlatot is ismerve és méltatva alkotta meg a 223. §-t, az eddig fennállott gyakorlat szerint pedig felsőbb bíróságaink az esetek túlnyomóan nagyobb részében a hitelezőknek kedvezőbb felfogásához hajlottak, annak daczára, hogy a biztosítást szenvedett és ennek egyéb hitelezői érdekeinek megóvására alkalmas fent körülirt ujabb garancziák még nem léteztek. Gyakorlati szempontból vizsgálva a kérdést, annál kevésbbé köthető a veszélyeztetés fenforgásának felismerése ahhoz, hogy a végrehajtható birói határozat alapján elrendelt kielégítési végrehajtásnak megtörtént foganatosítása is kimutattassék, mivel sok esetben a foganatosítás nem az elrendelő bíróság székhelyén történvén, a vonatkozó bizonyíték beszerzésével járó időveszteségnél fogva a hitelező számos esetben, daczára, hogy fellépése által a törvény 229. és következő §-ai szerint reá háramolhatő vagyoni hátrányokat is elvállalja, a törvény intencziója ellenére elesnék attól, hogy okirattal kimutatott készpénzbeli