Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

122 vájjon az ott emiitett végzés alatt a 239. §. szerint az ellenfél meghallgatása nélkül hozott végzés, avagy csupán a felek meghallgatása után hozott ujabb végzés értendő-e? E kérdést az utóbbi értelemben kellett megoldani a következő indokoknál fogva : A végrehajtási törvényben a zárlatra nézve felállított jogszabályok összegének az 1868 : LIV. t.-cz. idevágó rendelkezéseivel való egybevetéséből kitűnik, hogy az uj törvény a zárlat jogintézménye tekintetében a korábbi jogszabályok rendszerétől gyökeresen eltérni nem kivánt, hanem a már létező jogintézményt fővonásaiban fenntartva, az abban foglalt jogszabályokat tovább kifejlesztette. Bizonyítja ezt a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában az 1879. évben a képviselőházhoz benyújtott s e kérdésben lényeges változtatás nélkül a végrehajtási eljárásról külön alkotott 1881 : LX. törvényczikkben törvénynyé vált törvényjavaslat 737. §-ának indokolása is, a melyben a következők foglaltatnak: «A zárt kérő fél ellenfelének meghallgatása azért szükséges, hogy a biró az ellenfél védveinek meghallgatása után dönthessen a felett, vájjon a zárlat esete fenforog-e? Ez által a zárlat elrendelése utáni kifogási eljárás mellőzhetővé válik. Ebből nyilvánvaló, hogy a feleknek a végrh. törv. 239. §-ában előirt meghallgatása a kifogási eljárást pótolja s nyilvánvaló az is, hogy amennyiben az 1868: LIV. t.-cz. csakis a-kifogások tárgyalása után hozott végzés ellen engedte meg a felebbezést, a törvényhozásnak ezen túl menni, az uj törvény megalkotása alkalmával sem volt szándéka. A kérdésben forgó törvényhely értelmének megállapításánál figyelembe veendő annak a végrehajtási törvény egyéb szabályaival s a polgári törvénykezési rendtartásnak hason természetű rendelkezéseivel való összefüggése is, — ebből az összehasonlításból pedig kétségtelenül az derül ki, hogy az a felfogás, amely zárlatot előlegesen rendelő végzés ellen is a külön felfolyamodást megengedhetőnek találja, ellentétben áll ugy a végrehajtási törvénynek, mint a polgári törvénykezési rendtartásnak jogorvoslati rendszerével. A végrehajtási törvény megegyezően az ujabb condificatiók irányával, majdnem mindenütt kerüli a jogorvoslatok concurrentiáját, s egyedüli kivételével a 165. §. esetének, seholsem engedi meg, hogy a szenvedett jogsérelem az ügynek ugyanabban az állásában, s ugyanazon az alapon egyidejűleg két uton legyen orvosolható, sőt még a 165. §. kivételes esetében is érvényre juttatja a bírósági szervezet következményéül is jelentkező azt a jogszabályt, hogy a felsőbb bíró jogsegélyét nem lehet igénybe venni mindaddig, mig a szenvedett sérelem az alsóbb fokon orvosolható. Ugyanezen jellege van a polgári peres eljárás jogorvoslati rendszerének isi, s azon felül az 1881 :LIX. t.-cz. 52. §-ában azt a szabályt állítja fel, hogy a nem végleges jellegű közbenszóló vég-