Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

94 esetben a sérelmes határozatot feloldja és az ügyet ujabb határozathozatal végett más alispánhoz (polgármesterhez) utasítja. Közigazgatási uton tehát az alispán (polgármester) az ügy érdemében végérvényesen határoz; a határozatában meg nem nyugvó fél azonban birtokon kivül a törvény rendes utján kereshet orvoslást. (1884: XIV. 17. §. — 1885: XXIII. 108. §.) Ezeknek a törvényeknek most idézett rendelkezéseiből kitűnik, hogy az ártérfejlesztési kérdésekből származó vagyonjogi vitás igények elbírálását a törvényhozás nemcsak, hogy nem vette ki ia bíróságok hatásköréből, hanem kifejezetten ugy rendelkezett, hogy ezekben a kérdésekben véglegesen a bíróságok határoznak. A közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi XXVI. t.-cz. 18. §-a a korábbi törvényekben és rendeletekben előforduló azt a rendelkezést, melynél fogva a felek a közigazgatási eljárás befejezése után a törvény rendes utján kereshetnek orvoslást, csakis a közigazgatási bíróságokhoz utalt ügyekre nézve helyezte hatályon kivül s egyúttal a törvény 19. §-ában kifejezést adott annak, hogy a közigazgatási bíróság hatásköre a jog és törvényhasonlatosság alkalmazásával ki nem terjeszthető. Ugyanennek a törvénynek 5. czime a vízjogi és evvel kapcsolatos törvények illető szakaszainak megjelölésével taxatíve sorolja fel azokat a vízjogi kérdéseket, amelyekben a közigazgatási bíróság előtti eljárásnak helye van, ezek közt azonban a vízjogi törvény fent idézett 105., 106. és 108. §§^ai alapján hozott közigazgatási határozatok nem fordulnak elő, következően a bíróságok hatáskörét ezekben a kérdésekben a közigazgatási bíróságról szóló törvény s,em változtatta meg. Törvényeinknek eme rendelkezéseivel szemben, az a kérdés, hogy az árfejlesztési viszonyokból származó követelések közjogi, avagy pedig magánjogi követeléseknek tekintendők-e a hatásköri kérdés mikénti megoldására nézve teljesen közömbös. Kétséget nem szenved, hogy az illetékes közigazgatási bíróságnak a/ma határozata alapján, melylyel az ártérhez tévesen felvett terület a vízrendezési társulat kötelékéből kivonatik, az ártérből kibocsátott ingatlanok tulajdonosai jogszerűen követelhetik, hogy tőlük az ártéri jelleg czimén beszedett járulékok részükre visszafizettessenek, — s a fentebbi törvények idézett rendelkezéseivel szemben csakis az lehet kérdés tárgya, hogy az illető tulajdonosok ezt az igényt közvetlenül a polgári bíróságok előtt érvényesithetik-e ? illetve kötelezhetők-e arra, hogy a törvény rendes utjának igénybevétele előtt első fokon a vízjogi törvény 105. §na szerint a társulat közgyűlése által kiküldött bizott>sághoz s másodfokon az alispán, illetve a polgármesterhez forduljanak ? A vízjogi törvény és az 1884: XIV. t.-cz. fent idézett rendelkezései csakis az értékfejlesztési munkálat megállapítására, az osztályozás és a kivetési kulcsra vonatkozó kérdéseket utalják előzetesen közigazgatási útra, ellenben az ártérből való ki-