Fodor Ármin: Polgári perrendtartás. Az 1868. LIV., 1881: LIX, 1893: XVIII., 1893: XIX. törvényczikkek. Sommás ügyviteli szabályok. Bélyeg- és illeték-szabályok (Budapest, 1897)

475 bizonyítékok szabad mérlegelésének körébe esik A felül­és felülvizsgálat tárgya csak annyiban lebet, a vizsgálati mennyiben az értelmezés az okiratok magyaráza- kérelem tára vonatkozó valamely jogszabály megsértésé- alapja, vei történt, ily jogszabályt azonban a felebbezési bíróság ezúttal meg nem sértett, mivel a C) alatt csatolt levélnek, melyben alperes azt közölte fel­peressel, hogy mily feltételek mellett hajlandó általában mérnököt felfogadni, a felebbezési bíró­ság által kifejtett módon való értelmezése nem ütközik semmiféle jogszabályba; egyéb tekintetben pedig jogszabálv megsértését nem is állítja: ennél fogva stb. (1895. november 29-én, III. G. 42. sz.J 135. (Ténykérdés és jogkérdés.) A buddpesti kir. Ítélőtábla (mint felülvizsgálati bíróság): Alperes felülvizsgálati kérelmének belyt ad. a felebbezési bíróság ítéletét alperest marasztaló részében meg­változtatja, felperest egész kereseti követelésével elutasítja. Indokok : Alperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróság Ítéletének őt marasztaló részét anyagi jogszabály helytelen alkalmazása miatt, tehát az 1893: XVIII. t.-cz. 185. §-a a) pontja alapján és pedig első sorban azért támadja meg, mert érvelése szerint a felebbezési bíróság anyagi jogszabály megsértésével állapította meg azt, hogy a kereset alapjául szolgáló vételügylet a qeres felek között létrejött. Alperesnek ez a felülvizsgá­lati kérelme alapos, mert a keresk. törv. 319. §-a szerint anyagi jogszabály az, hogy valamely ügy­let megkötése iránt tett ajánlatra vonatkozó oly elfogadási nyilatkozat, mely feltételek vagy meg­szorítások mellett tétetik, az ajánlat visszautasí­tásának s egyszersmind új ajánlatnak tekin­tendő, a miből kétségtelenül következik, hogy abban az esetben, ha az ily új ajánlat el nem fo­gadtatik, ügylet létre nem jön, a visszautasított előbbeni ajánlat pedig a visszautasítás következté­ben hatályát veszti; és mert a fenforgó esetben a felebbezési bíróság ennek a jogszabálynak meg­sértésével állapította meg a vételügyletnek a peres felek között létrejöttét. A felebbezési bíróság ité-

Next

/
Thumbnails
Contents