Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

J. A szerződés megkötése 37 A gazdasági mechanizmus reformjának egyik követelményeként a vállalatok kapcsolatában a kereskedelmi módszerek kerülnek előtérbe. A vállalatoknak és más gazdálkodó szervezeteknek maguknak kell megfontolniuk és elhatározniuk, milyen tartalmú szerződések kötésére van szükségük, milyen jogosultságok és kötelezettségek felelnek meg leginkább a szükségletkielégítési érdekeknek és a termelői, szállítói szempontoknak, s mindezek ismeretében kell szerződéseiket gazdasági és jogi vonatkozásban egyaránt gondosan megkötniük. Ezek a szabályok olyan termékek szállítására vonatkozó szerződések körében is érvényesülnek, amelyek szerződéskötési kötelezettség alá tartoznak. A kereskedelmi módszerek érvényesülése, illetőleg a vállalatok és más gazdálkodó szervezetek közötti szabad megegyezés számára még tágabb teret kívánt nyitni a 25/1967. (VIII. 20.) Korm. számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében, 4. §-ának (3) bekezdésében és 7. §-ában foglalt az a szabály, amely szállítási szerződéskötési kötelezettséget csak a szállítók terhére állapít meg és azt is csak a termékek meghatározott körére korlátozottan. Abban a körben, amelyben szerződéskötési kötelezettség nincs, a szerződés megkötésére vonatkozóan tulajdonképpen a polgári jognak csak az a szabálya érvényesül, amely szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre [Ptk. 207. § (1) bek.]. Szállítási szerződéskötési kötelezettség alá nem eső termékekre tehát szerződés — az alávetés esetét kivéve — csakis akkor jöhet létre, ha a felek azt akarják. Ha a felek akaratmegegyezése, illetőleg egyező akaratkijelentése a szerződés olyan tartalmi elemére nézve, amelyben közöttük vita van, hiányzik, a szerződés létrejöttéről nem lehet szó. Ha ilyen esetben a felek akaratmegegyezése helyébe automatikusan a vonatkozó szállítási alapfeltételek lépnének, a felek jogviszonya olyan feltétel szerint alakulhatna, amelyet talán egyikük sem akart, s ezáltal a számukra biztosított szerződési szabadságon esnék csorba. Ez pedig a gazdasági mechanizmus reformjának éppen egyik lényeges jellemzőjével kerülne szembe. A Ptk. 207. § (1) bekezdésében foglaltakon alapuló fenti állásfoglalásban azonban olyan elv fejeződik ki, amely nemcsak a szállítási alapfeltételekre alkalmazható, hanem általánosítható minden olyan diszpozitív jogszabályra, amely a felek között létrejött szerződés tartalmához tartozik. Az utóbbi tétel alkalmazásánál azonban figyelembe kell venni a Központi Gazdasági Döntőbizottság 1. sorszámú elvi határozatát is, amely a Ptk. 207. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kimondja, hogy az általában lényegesnek minősülő szerződési feltételeken felül lényeges az is, amit a fél a szerződési nyilatkozatában ilyenként jelöl meg, vagy amelyet a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel lényegesnek kell tekintenie. A hivatkozott két tétel összefüggései alapján tehát azt kell megállapítani, hogy abban az esetben is, amikor a felek szerződési nyilatkozatai között az eltérés a jogszabály, vagy bármelyik fél által lényegesnek minősített olyan kérdésben áll fenn, amely nem szállítási alapfeltételekben, ha-