Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)
136 IV. A szerződés módosítása kötbérfizetési kötelezettségét csak az augusztus 15-ét követő időre állapította meg. Helyesen hivatkozott arra a gazdasági döntőbizottság, hogy a szerződés módosításához a felek megállapodása szükséges. Téves azonban a gazdasági döntőbizottságnak az az álláspontja, hogy a felek a teljesítési határidőnek augusztus 15. napjára való módosításában nem állapodtak meg. A szerződés teljesítési határidejének módosítása iránti alperesi kérelem, ha az a felperes által engedélyezettnél hosszabb módosítást kívánt is elérni, azt eredményezte, hogy a megrendelő az eredeti teljesítési határidőnek augusztus 15. napjáig való meghosszabbításához hozzájárult. A felek szerződésmódosítási akarata tehát az időtartam egy részében találkozott és ehhez joghatály is fűződik. Ez azt jelenti, hogy az augusztus 15. napjáig terjedő határidő-módosításban a megállapodás létrejött és nem volt szükség arra, hogy az alperes ezt újabb nyilatkozattal is megerősítse. Ilyen esetben gyakorlati szempontból is szükségtelen volna azt megkívánni, hogy a szállító újabb nyilatkozatot tegyen a kérelméhez való részbeni hozzájárulás elfogadása tekintetében. A szerződésmódosításban érdekelt felek előtt nyilvánvaló, hogy a szállító akarata nem a terhesebb eredeti határidő fenntartására, hanem kedvezőbb határidő elérésére irányul még akkor is, ha a módosításra vonatkozó kérelem csak részben volt sikeres. Mindezek alapján megállapítható, hogy a felek a június 30-ig terjedő szállítási határidőt a teljesítési határidő lejárta előtt írásbeli megállapodással augusztus 15-re módosították, s a szerződésszegés is csak ennek elmulasztásával következett be. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a D 1968. évf. 5. sz. 187. old. 1276. sorsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 208. § (1) bek., 239. § (1) bek., az R 22. § (1) bek., a VR 33. §ában foglaltakkal. 1042. sz. jogeset A szállító szerződésmódosítási kérelmében felajánlott új határidőt, a megrendelőnek a szerződésmódosításhoz való hozzájárulása hiányában, póthatáridőnek kell tekinteni. A felperes az alperessel szemben női ruhák szállítására kötött szerződés részbeni késedelmes teljesítése miatt az október 31-i póthatáridőtől járó kötbér megfizetése iránt eljárást indított. A Központi Gazdasági Döntőbizottság a keresetet elévülés okából elutasította. A felperes a határozat ellen jogorvoslati kérelmet terjesztett elő. A másodfokon hozott határozat ennek — az alábbi indokolással — helyt adott és az alperest kötbér megfizetésére kötelezte. Az alperes az október 13-án kelt és — a felperesi iktatóbélyegző szerint — október 19-én érkezett levelében, közreműködőjének azonos tar-