Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)
132 IV. A szerződés módosítása 533. sz. állásfoglalás Az árváltozásoknak már megkötött szerződésekre való kihatása. Az árreform kapcsán több oldalról is felmerült az a kérdés, hogy az árváltozásoknak a már megkötött szerződésekre milyen hatásuk lehet; van-e mód az árváltozás következtében a szerződéstől elállásra, milyen áron kell a szerződést teljesíteni és egyáltalában mennyiben érinthetik az árváltozások a már létrejött szerződés hatályosulását. A vonatkozó jogszabályok mindezekre szétszórtan és csupán egyes esetkörökre nézve tartalmaznak meglehetősen szűkszavú rendelkezéseket. Ezeknek és a kérdést érintő egyéb rendelkezéseknek egybevetése szükséges ahhoz, hogy az új szabályok zavartalan végrehajtása, illetőleg a döntőbizottsági gyakorlat egyöntetűsége biztosítható legyen. Az árváltozásoknak a szerződésekre való kihatását illetően az alábbiakat kell szem előtt tartani: A) A szerződéstől elállás esetén a következő szabályokra kell figyelemmel lenni: aj A szerződéstől való elállás tekintetében, ha arra árváltozás következtében lehetőség nyílik, a Ptk. 320. §-ában foglalt rendelkezések irányadók. b) A megrendelő az R 23. §-ának (1) bekezdése alapján a teljesítési határidő előtt elállhat a szállítási szerződéstől, de köteles a szállítónál felmerült költségeket (ráfordítást) megtéríteni. c) Ha a terméknek hatósági ára van, de a termék szerződéskötési kötelezettség alá nem esik, az 56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 15. §ának (3) bekezdése értelmében bármelyik fél elállhat a szerződéstől, ha azt az új hatósági áron nem kötötte volna meg. B) A szerződés teljesítése során az árváltozásra tekintettel alkalmazandó árakat illetően a következők irányadók: a) Ha a termék szerződéskötési kötelezettség alá esik és ára az árváltozás után hatósági ár, a szerződést az új hatósági áron (árhatósági előírások szerint) kell teljesíteni, hacsak az árhatóság másként nem rendelkezett [56 1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 15. § (2) bek.]. Ha azonban az új hatósági ár legmagasabb (maximált) ár [56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 5. § (1) bek. a) pont] és ez a korábbi hatósági árat meghaladja, a felek ennél alacsonyabb árban is megegyezhetnek. Ha azonban a felek ilyen megállapodást nem kötnek, illetőleg az árban megegyezni nem tudnak, a szerződést az új legmagasabb hatósági áron kell teljesíteni. b) Ha a termék szerződéskötési kötelezettség alá esik és ára az árváltozás után nem hatósági ár, a szerződésben kikötött ártól a felek megegyezéssel eltérhetnek. Ha azonban az eltérésben megegyezniök nem sikerül, s a megrendelő a szerződéstől nem áll el, az árban való megegyezés hiányára tekintettel az ár megállapításánál az 56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 6. §-a értelmében a termék legmagasabb áraként a vállalat