Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

A perben kifogásolt sajtóközlemény a maga egészében, valóságos tartalma szerint azt fejezi ki, hogy a takarékpénztár a kedvezményes kamatozású kölcsönszerződések felmondását, illetve a kedvezmények megvonásával járó módosítását elmulasztja azokban az esetekben, amikor a kölcsönadós a felépült lakását nem saját lakásszükséglete kielégítésére, hanem bérbeadás útján hasznosítja, és ezáltal jelentős haszonra tesz szert. Miután pedig a kedvezményes kamatozású kölcsönszerződésekből származó nyereség az újabb kölcsönöket nem fedezi, ezért a takarékpénztár a különbözetet a költségvetésből beszedi. E tényállítások egymással való összefüggésükben, a sajtóközlemény címe, valamint az újságcikkben megfogalmazott azon újságírói vélemény, mely szerint „könnyebb a költségvetést fejni, mint aprómunkával a szabályok adta lehetőség keretében, üzleti alapon visszaszerezni pénzeket" pedig kifejezetten azt a következtetést engedi levonni, hogy a takarékpénztár a pénzintézeti mivoltával járó kötelezettségeit megszegi, és ezzel a költségvetésre anyagi terheket ró. Való tényeknek önkényegesen kiragadott, tartalmi szempontból fogyatékos és emiatt téves következtetés levonására engedő közlése a valóság hamis színben való feltüntetését jelenti. A keresettel érintett sajtóközlemény azon közlése, mely szerint a takarékpénztár nem mondja fel és nem is módosítja azokat a kedvezményes kamatozású kölcsönszerződéseket, amelyeket a lakásépítőkkel köt, ha utóbb a kölcsönadósok a felépült lakásaikat lakás céljára bérbeadják - megfelel a valóságnak. E való tényállítás mellett azonban annak elhallgatása, hogy a hatályos jogszabályok erre a takarékpénztár számára lehetőséget nem biztosítanak, a való tényeket hamis színben tünteti fel, olyan következtetés levonására ad ugyanis alkalmat, amely a felperest kedvezőtlen színben tünteti fel, a felperes jó hírnevét, ezáltal személyhez fűződő jogát sértő értékítélet kialakítására vezet. Azt sugallja ugyanis a közvéleménynek, hogy a takarékpénztár a jogi lehetőségeit nem meríti ki, pénzintézethez méltatlanul jár el, mulasztást követ el, és ennek anyagi következményeit a költségvetésre hárítja. A jogvita idején hatályos 61/1985. (XII. 27.) MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerint az állam - a felhatalmazott pénzintézetek útján - a lakásigény kielégítéséhez kedvezményes kamatozású hosszú lejáratú állami kölcsönt nyújt a lakosságnak. E jogszabály alapján tehát a költségvetés nem a takarékpénztár részére nyújt anyagi támogatást a kölcsönszerződések megkötéséhez, hanem a takarékpénztár mint pénzintézet útján a lakosságot részesíti kedvezményes kamatozású kölcsönben. E folyamatban a takarékpénztár csak közvetítőként vesz részt. E tény elhallgatásával, csupán annak közlésével, hogy a takarékpénztár a költségvetésből „szedi be" a kölcsönnyújtáshoz szükséges pénzt, a sajtóközlemény a valóságot ugyancsak hamis színben tünteti fel. A közleményben ugyanis tévesen azt tudatosítja, hogy a költségvetési támogatás jogosultja a takarékpénztár, és a kamatkedvezmények megvonásának elmulasztásával a takarékpénztár a költségvetés terheit tovább növeli. A kifejtettekből következik: a felperes jó hírnevét, ezáltal személyhez fűződő jogát sértő értékítélet kialakítására alkalmas, a valóságot hamis színben feltüntető sajtóközlemény helyreigazítása indokolt. Az első fokú ítéletet támadó alperesi fellebbezés ezért - tartalmi szempontból - nem alapos. A helyreigazító közlemény szövegét azonban a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróságtól eltérően állapította meg, és ezzel az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta. A Pp. 345. §-ának (3) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság PK 15. számú állásfoglalásának I. pontja szerint a helyreigazító közlés szövegét a bíróság a kérelem és ellenkérelem határain belül belátása szerint állapítja meg. A helyreigazító közlemény megszö24