Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

lekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezés. Az orvosszakértői vélemény azonban — bármily lényeges, de — csak egy bizonyíték a bizonyítékok között, amelyet a bíróságnak az összes adatok birtokában kell mérlegelnie. Ha a szakértői véleményben ellentmondások fedezhetők fel, vagy a szakértő egyes adatokat nem értékel, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni, ha pedig ez nem vezet eredményre, másik szakértői vélemény beszerzésének lehet helye [Pp. 182. § (3) bek.] Az adott esetben az orvosszakértő az alperes személyes vizsgálata alkalmával észlelt megállapításait részletesen rögzítette és az alperes előadását is figyelembe véve megállapította, hogy az alperes milyen megbetegedésben szenved. A szakértői vélemény e megállapításai ebben a vonatkozásban aggálytalanok. A szakértői megállapításokból levont végkövetkeztetés azonban egyrészt nem egyértelmű, másrészt e megállapításánál a szakértő nem vette figyelembe azt a tényleges helyzetet, hogy az alperes a mindennapi életvitele során mindvégig önállóan végezte feladatait és látta el a gyermekeit. Nyilvánvalóan erre a körülményre figyelemmel irányult az eredeti felperesi kereset csupán a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésre, s a kereset módosítására éppen a szakvélemény ismeretében került sor. Az elmebetegség fennállása egyébként önmagában nem indokolja a gondnokság alá helyezést, erre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a betegnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent [Ptk. 13. § (2) bek.], illetőleg állandó jelleggel teljesen hiányzik [Ptk. 16. § (2) bek.]. Az alperes szempontjából lényeges kérdés, hogy gondnokság alá helyezik-e és ha igen, cselekvőképességet kizáró vagy csupán korlátozó gondnokság alá helyezik. Ez kihat egész további életvitelére és a gondozásában levő gyermekek sorsára is. A bíróságnak tehát különös figyelmet kellett volna fordítania arra, hogy a szakértői véleményből levont végkövetkeztetés helyességét egyértelműen tisztázza. Erre mód nyílt volna az igazságügyi szakértő személyes meghallgatásával vagy a szakvélemény kiegészítésével is, ha a bíróság kérdést tesz fel a szakértőnek az alperes részéről a mindennapi életben kifejtett tevékenység értékelésére vonatkozóan. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül az a tény, hogy az alperes részéről hangoztatott téveszmék, amelyek kétségkívül betegsége tünetei, egyéb feladatai ellátásában nem gátolták meg. A szakértői vélemény megállapítása az, hogy az alperesnek a jelen állapotában ügyei önálló viteléhez szükséges belátási képessége teljesen és véglegesen hiányzik. Az alperest azonban megbetegedése óta még nem kezelték, így nem állapítható meg, hogy a betegsége mennyiben tekinthető véglegesnek, orvosi, esetleg kórházi kezelésétől várható-e az egészségi állapotában javulás. Az ügyben a körülmények miatt kórelőzményi adatok nem állhattak rendelkezésre. Ezek a tények ugyanakkor aggályossá teszik a szakvéleménynek az alperes belátási képességének végleges hiányára vonatkozó megállapítását. A bíróságnak tehát az ítélete meghozatala előtt ezt az ellentmondást fel kellett volna oldania, s csak ezután dönthetett volna megnyugtatóan abban a kérdésben, hogy az alperes belátási képességét valóban teljes mértékben elveszítette-e, illetőleg az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan vagy időszakonként viszszatérően nagymértékben csökkent-e. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a járásbírósá24