Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

kötésére. Ugyanekkor közölte azt is: e határidő eredménytelen eltelte után a felpereseket úgy tekinti, hogy akik „saját hibájukból felelősek a teljesítés meghiúsulásáért és végleg elálltak a vételi szándékuktól, azaz a foglaló visszatérítésére nem tartanak igényt". Ezután a felperesek — 1981. július 10. napján — az alpereshez intézett levelükben bejelentették, hogy miután ingatlanukat nem tudták eladni, vételi szándékuktól elállnak, és felszólították az alperest, hogy 15 napon belül fizesse vissza az általuk ekkor már előlegnek minősített 500 000 forintot. Az alperes 1981. július 17. napján közölte a felperesekkel: az elállást kénytelen elfogadni, mert egyéb építkezés miatt az ingatlan vételárára szüksége van. Jelezte, hogy a foglaló teljes összegére nem tart igényt, egy részét azonban vissza fogja tartani esetleges károsodása megtérítése érdekében. Az alperes az 1981. augusztus 27. napján megkötött szerződéssel a perbeli ingatlant M. T-nak és feleségének adta el 990 000 forintért, akik emellett átvállalták az ingatlant terhelő mintegy 80 000 forintos OTP-tartozást is. Amint az alperes a M. házaspártól a vételár egy részét felvette, 1980. augusztus 30. és 31. napjain 320 000 forintot vissza akart fizetni a felpereseknek. Azok azonban a pénzt nem fogadták el, éspedig az alperes előadása szerint azért, mert ragaszkodtak az 500 000 forintnak mint vételárelőlegnek egy összegben való visszafizetéséhez. Az alperes ezért előbb 320 000 forintot, majd további 80 000 forintot (mindkét összeget már a jelen per megindulása után) bírói letétbe helyezett. A letétek kezelési költsége 4000 forintot tett ki. A felperesek keresetükben azt kérték: kötelezze a bíróság az alperest 500 000 forint visszafizetésére, kamat fizetésére és a perköltség viselésére. Az alperes 400 000 forintot meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a szerződés a felperesek felróható magatartása miatt hiúsult meg; ingatlanát csak alacsonyabb vételáron tudta eladni, tehát kár is érte; ennek ellenére a foglalót önként mérsékelte 100 000 forintra. Az első fokú bíróság a keresetnek teljes egészében helyt adott. Az ítélet indokolása szerint az írásbeli megállapodást nem lehet érvényes szerződésnek tekinteni, mert a felek akarata arra irányult, hogy a vételár teljes megfizetésekor kötik meg az adásvételi szerződést. A szerződés érvénytelensége miatt a felperesek által fizetett összeg nem tekinthető foglalónak. Azt pedig, hogy kárt szenvedett volna, az alperes nem bizonyította. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, a kereset teljes elutasítása végett. Álláspontja szerint közte és a felperesek között érvényes előszerződés jött létre, amely foglalóval biztosítható volt. A felperesek — miután a bírói letétbe helyezett összeget felvették — a fellebbezési eljárásban keresetüket 104 000 forint és kamatai erejéig tartották fenn. A másodfokú bíróság az alperest a leszállított kereset szerint marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a felek közötti megállapodás végleges adásvételi szerződés volt, de semmis, mert jogszabályba ütközik. A felpereseknek ugyanis a megállapodás megkötésekor nem volt tulajdonszerzési képességük — másrészt az eladott ingatlant elidegenítési tilalom terhelte. Az érvénytelen szerződést pedig nem lehet foglalóval megerősíteni, hanem vissza kell téríteni az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatást. Az alperes beszámítási kifogása (amit a fentiek szerint arra alapított, hogy az ingatlant utóbb csak alacsonyabb áron tudta eladni) azért alaptalan, mert az érvénytelenség döntően az alperes érdekkörében merült fel, így a felperesek magatartása és az alperes kára között okozati összefüggés nem állapítható meg. A másodfokú ítélet szerint az alperest 176