Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

még javításra is szorult, „forgalmi értéknövekedésre semmi indok nem található". Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő 1500 forint és ennek kamatai iránt, s kérte, hogy a bíróság az adásvételi szerződés érvénytelenségét a vételár 53 500 forintban történő megállapításával küszöbölje ki. Az első fokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, de az alperes viszontkeresetének helyt adva kötelezte a felperest, hogy fizessen az alperesnek 15 nap alatt 1500 forintot, és ennek 1982. február 13-tól a kifizetésig járó évi 5%-os kamatát, valamint 4569 forint perköltséget. A bíróság megállapította, hogy a gépkocsi forgalmi értéke az adásvételi szerződés megkötésekor 53 500 forint volt. A viszontkeresetre tekintettel a szerződés érvénytelenségét vizsgálta, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes — a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése értelmében — eredményesen támadta meg kifogás útján a szerződést. Emiatt a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a szerződést 53 500 forint vételárral érvényesnek nyilvánította, az alaptalan keresetet elutasította, és az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás visszafizetésére kötelezte a felperest. A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet helyben hagyta és a felperest 500 forint fellebbezési eljárási költség megfizetésére kötelezte. Döntését lényegében az első fokú ítélet indokaira alapította, kiemelve, hogy a szakértő által helyesen megállapított forgalmi értékre tekintettel a kikötött vételár feltűnően nagy értékkülönbözetet jelent. Ez „objektív tényező", tehát az alperes szakmai jártasságának nincs jelentősége. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, így a szolgáltatásért nyújtott ellenszolgáltatást, adásvételi szerződés esetén tehát a vételárat is, az arra vonatkozó rendelkezések [Ptk. 226. § (3) és (4) bek.] szabta korlátozásokkal. A használt személygépkocsi vételára a szabad árformába tartozik, azt a felek megállapodása határozza meg. Ha az ilyen megállapodás az egyenértékűség követelményeinek súlyos sérelmével jár, a jog lehetővé teszi a szerződés megtámadását a fentebb idézett rendelkezés alapján. A szerződésekbe vetett bizalom fenntartása és a forgalom biztonsága azonban egyaránt megkívánja, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között a szerződés megkötése időpontjában fennálló értékkülönbség csak akkor vezethessen a szerződés megtámadására — így annak érvénytelenné válására —, ha ez a különbség valóban feltűnően nagy. Ennek megállapításához — a perbeli ügylettípus esetén — a szolgáltatásként jelentkező használt gépkocsi eladáskori műszaki állapotán és elméleti számításon alapuló forgalmi értékbecslés (amint arra a Legfelsőbb Bíróság már több határozatában rámutatott) nem elegendő. Mindenkor figyelembe kell venni a piaci, tehát tényleges forgalmi értéket, különösen ha olyan dologról van szó, amelynél a nagyobb kereslet a piaci értéket jelentősen befolyásolja. A használt személygépkocsi — s különösen a keresett típusú — jellegzetesen ilyen áru. A jelen perbeli esetben pedig a szerződés éppen olyan gépkocsira irányult, amely a szakértői vélemény szerint is „keresett márka". A piaci forgalom jelentős értékbefolyásoló hatása miatt a használt személyid