Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

ságának védelme. Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény 39. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy a települési környezetben az álattartás meghatározott területeken korlátozható, illetve megtiltható. Nem az emberre veszélyes, fertőző állatbetegségek jönnek itt számításba, hanem a települések higiéniája, a területek tisztasága és az állattartásból eredő káros por-, bűz- és zajártalmak, amelyek a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes számára az ingatlan használata tekintetében olyan zavarást jelentenek, amelynek elviselésére nem kötelezhető. II. A másodfokú bíróság ítélete ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 188. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában zavarják, birtokvédelem illeti meg. A perben tehát azt kellett vizsgálni, hogy az alperes által folytatott galambtartás az adott helyzetben olyan jellegű-e, amely a felperest az ingatlan birtoklásában zavarja. A kihallgatott tanúk vallomásából és különösen az első fokú bíróság által megtartott helyszíni szemle adataiból azonban az állapítható meg, hogy az alperes által folytatott galambtartás tárgyilagosan nem jelent a felperes és családja számára olyan mértékű zavarást, amely a galambtartás eltiltását indokolttá tenné. Erre lehet következtetni a felperes által kezdeményezett államigazgatási eljárások adataiból is, amelyekből megállapítható, hogy az államigazgatási hatóság is tartott helyszíni szemlét és a galambtartás körülményeit megfelelőnek találta. A másodfokú bíróság téves álláspontra helyezkedett, amikor a környezetvédelmi törvény rendelkezései alapján arra a következtetésre jutott, hogy városi környezetben a galambtartás általában sérelmes a települési környezetre és az alperesi magatartást birtokháborításnak minősítve, kötelezte az alperest a galambtartás megszüntetésére. A környezetvédelmi megfontolások ugyanis egyáltalán nem arra mutatnak, hogy a települési környezet kialakításának minden esetben feltétele volna az addig megszokott háziállatok, madarak eltávolítása vagy kipusztítása. Azt kell vizsgálni, hogy az adott környezet jellegére is tekintettel megvalósul-e olyan magatartás, amely az összes számba jövő érdek figyelembevételével birtokháborító és környezetet sértő magatartásnak minősíthető. A peres felek a város olyan részén élnek, ahol a galambtartás nem tilos. A sportgalambász alperesnek az arra illetékes hatóság engedélyezte 40 postagalamb tartását, aki azokat az általános egészségügyi és állategészségügyi előírásnak megfelelő módon tartja. Ilyen helyzetben önmagában a galambtartás általában nem tekinthető olyan mérvű birtokháborításnak, amelytől való eltiltás indokolt volna. A városi környezetben — a kisebb ingatlanterület miatt is — a szomszédok bizonyos fokú zavarása előfordulhat, ezt azonban a társadalmi együttélés szabályai szerint a szomszédok kötelesek elviselni. Egyes személyek fokozott érzékenysége nem járhat azzal a következménnyel, hogy a szomszéd az állattartói tevékenységének megszüntetésére kényszerüljön. A felperes 1978-ban szerezte meg a perbeli ingatlan tulajdonjogát és amikor ezt az ingatlant választotta, tudomást szerezhetett arról is, hogy az ingatlan olyan területen fekszik, ahol az államigazgatási hatóság engedélye alapján bizonyos állatok tartása megengedett. így a felperesnek számolnia kellett azzal, 148