Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

fél felróható magatartására visszavezethető, a Ptk. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazására kerülhet sor, illetőleg, hogy a felek kölcsönösen nem igényelhetik egymástól a felmerült kárukat vagy annak egy részét. A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, az a másik fél felróható magatartására hivatkozhat. A károsult tehát a károkozóval szemben akkor is jogosult kártérítési igény érvényesítésére, ha ő maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A károsult önhibáját, közreható magatartását a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint kell értékelni, és e közreható magatartás kármegosztást eredményez. A per eddigi adatai szerint a felek között kölcsönös tettlegesség volt, és mindkét fél a másik jogellenes magatartására hivatkozott. Kölcsönös felróható magatartás esetén, amikor egyik fél sem úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, a bíróságnak azt kell tisztázni, hogy melyik fél mennyiben hatott közre a kár bekövetkeztében, és ehhez képest milyen mértékű kármegosztásnak van helye. Saját kárának azt a részét ugyanis, amely nem az önhiba következménye, mindegyik fél követelheti a másiktól. Amennyiben tehát egyik károsultnál sem teljes, kizárólagos önhibáról van szó, és a bíróság a károkozó magatartások felróhatóságának arányát nem tudja meghatározni, ebből arra lehet következtetni, hogy felróhatóságuk azonos mértékű, és ennek megfelelően a kárt egyenlő mértékben kötelesek viselni. Az egyenlő kárviselés aránya viszont azt jelenti, hogy tisztázni kell, milyen összegű kára merült fel a felperesnek, mi volt az alperes által elszenvedett kár. A kárviselés egyenlő aránya ugyanis nem azt jelenti, hogy mindegyik fél viseli a saját kárát, hanem azt, hogy az összesen felmerült kárnak az V2 része terheli a felperest, V2 része pedig az alperest. Ennek során az, akinek saját kára meghaladja az együttes kár felét, igényelheti a különbözetet a másik féltől. Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. [P. törv. II. 20 240/1983. sz., BH 1984/4. sz. 143.] 2. 1. A lakás bérleti jogáról történő lemondás érvényességéhez szükséges bérbeadói hozzájárulást a bíróság ítéletével — a joggal való visszaélés esetén — pótolhatja [Ptk. 5.§ (3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 86. § (4) bek. b) pontja]. Az első fokú bíróság ítéletével a lakásbérleti jogról lemondáshoz szükséges bérbeadói nyilatkozat pótlása iránt előterjesztett keresetet elutasította. Álláspontja szerint a pótolni kért nyilatkozat szerződési nyilatkozat volna, ezért ezt a bíróság nem pótolhatja. Az ítéletet a felperes támadta fellebbezéssel, a kereset szerinti megváltoztatását kérte. Az első fokú bíróság ítéleti döntése helyes, az elutasítással kapcsolatban kifejtett jogi állásponttal viszont a másodfokú bíróság nem ért egyet. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 86. §-a (4) bekezdésének b) pontja szerint a lakásbérleti jogról lemondás érvényességéhez — többek között — nem állami lakás esetében a bérbeadó hozzájárulása szükséges. A bérbeadónak ez a nyilatkozata nem közvetlenül szerződési nyilatkozat, miként nem az pl. a lakáscseréhez szükséges bérbeadói nyilatkozat sem, hanem egyik előfeltétele annak, 12