Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

rések által kidolgozott megoldást, ennek fejében újítási díjat fizetett a felperesek részére, majd a megoldásra szabadalmi oltalmat is szerzett. A 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet (R.) 1. §-a (2) bekezdése a) pontjának értelmében az érvényes szabadalommal védett szolgálati találmány feltalálója találmányi díjra jogosult. A díjazás kérdésében a munkáltató és a feltaláló között szerződésben kell megállapodni. [R. 3. § (1) bek.J Ilyen szerződés a felek között nem jött létre. Ezért az R. 6. §-ára tekintettel a találmányi díj összegének a megállapítása a bíróság feladata. Nem lehet irányadónak tekinteni a felek között létrejött újítási hasznosítási szerződés szerinti díjszámítást. Az újítás és a találmány díjazásának mások a feltételei, az újítási díjat egyévi hasznos eredmény alapján kell megállapítani, a találmányi díj a teljes oltalmi időre — húsz évre — jár a feltalálóknak. Egyébként az első fokú bíróság tévesen értékelte akként az újítási hasznosítási szerződést, hogy a degresszív díj kulcs egyes tételeinek a középarányosát vette figyelembe, mert ez nem felel meg a degresszivitás jellegének. Már az első évben gyártott termékmennyiség meghaladta a 4000 kg-ot. Ezért a további mennyiség után — az újítási hasznosítási szerződés szerinti díjazás további alkalmazhatósága esetén — csak 3%-os díjkulcs volna alkalmazható. A felek között elsősorban a találmány értékesítésével kapcsolatos eredmény, azaz a díjalap számításának a kérdése volt vitás. Az R. 3. §-ának (4) bekezdése szerint a díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani. Értékesítés az adott esetben a R. 2. §-a (1) bekezdésének c) pontjára figyelemmel a szabadalmi oltalom alatt álló eljárásnak mint a találmány tárgyának az alperes gazdasági tevékenysége körében való rendes használata, azaz a szabadalommal védett eljárás alkalmazása az alperes által végzett gyártásban. A szabadalmi oltalom a Satival mint végtermék alapanyagának, a diallildiszulfidnak az előállítására vonatkozik. Korábban az alperes ilyen vegyületet nem gyártott, ezért közvetlen összehasonlító adat nincs arra, hogy a szabadalmi eljárás alkalmazása ténylegesen milyen hasznos eredménnyel járt. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy eljárási szabadalom esetében a szabadalmi oltalom hatálya az 1969. évi II. törvény (Szt.) 11. §-ának (2) bekezdése értelmében az eljárással közvetlenül előállított termékre, azaz diallildiszulfidra terjed ki. Az ennek felhasználásával készült Satival koncentrátum, illetve Satival forte csak közvetett és nem közvetlen eredménye a szabadalmi eljárásnak. Mindezekre a körülményekre tekintettel, a szabadalommal védett eljárás alkalmazásából eredő vállalati hasznos eredményt teljes bizonyossággal nem lehet kimutatni. így a R. 3. §-a (5) bekezdésének az alkalmazásával a díjalapot az összes körülmények mérlegelésével ún. eszmei alapon kell megállapítani. A mérlegelés körében figyelembe kell venni azt, hogy milyen lehetőség volt egyéb — esetleg szabadalommal nem védett — eljárás alkalmazására, és ennél mennyivel volt előnyösebb, gazdaságosabb a felperesek találmányának felhasználása. Ha erre lehetőség nincs, akkor azt kell megvizsgálni, hogy a Satival alapanyagát jelentő diallildiszulfid máshonnan beszerezhető lett volna-e, akár belföldről, akár külföldről. Ha ez megállapítható, annak mérlegelésére van szükség, hogy a szabadalom felhasználásával történt 81