Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

tősége nem fosztja meg a szolgálati találmány szabadalmasát (általában a munkáltatót) attól a „bárki" számára törvényben biztosított jogtól, hogy maga is kérhesse a szabadalom megsemmisítését. Mint ahogyan fontos érdek fűződik ahhoz, hogy azok, akik magas szintű szellemi munkával a közösség érdekét szolgáló találmányt hoznak létre, megfelelő díjazásban részesüljenek, s élvezzék a szabadalommal járó egyéb előnyöket, úgy fontos érdek fűződik ahhoz is, hogy ne részesüljenek ezekben az előnyökben azok, akik a szabadalmazhatóság szintjét elérő találmányt nem alkottak. Ez nyilván társadalmi és népgazdasági érdek is. A fentiekkel ellentétes megoldás arra vezetne, hogy a szolgálati találmány szabadalmasának — ha utóbb arról győződik meg, hogy a szabadalmazhatóság feltételei kezdettől fogva nem álltak fenn — a találmánnyal való rendelkezési jogot át kellene engednie a feltaláló részére [Szt. 9. § (2) bek., Szt. V. 5. § (1) és (2) bek.J, s ezt követően kellene kérelmet előterjesztenie a megsemmisítés iránt. Az ilyen kerülő út igénybevételére való kényszerítés nyilvánvalóan nem volna helytálló, de nem is mindig vezetne a kívánt eredményhez, mert a szabadalmi jog átengedés esetében csak a feltaláló elfogadó nyilatkozatával száll át a feltalálóra, tehát a feltaláló az elfogadó nyilatkozat adását meg is tagadhatja. Nyilvánvalóan helytelen volna a szolgálati találmány szabadalmasának arra való kényszerítése is, hogy a megsemmisítési eljárás kezdeményezésére harmadik személyt kérjen fel. Ha maga a szolgálati találmány szabadalmasa kezdeményezi is a szabadalom megsemmisítését, az Országos Találmányi Hivatal által lefolytatott eljárás, amelyben a feltaláló félként részt vehet, kellő biztosítékot nyújt arra, hogy a megsemmisítésre csak akkor kerülhessen sor, ha ennek valóban megvannak a törvényben meghatározott feltételei. A fentiek folytán a Legfelsőbb Bíróság az Szt. 60. §-ának (3) bekezdése, illetve a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A másodfokú eljárás költségeinek megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság figyelemmel volt arra, hogy a fellebbező 750 Ft illetéket lerótt, továbbá — mivel a kérelmezőt jogtanácsos képviselte — a Pp. 75. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra is. (Legf. Bír. Pkf. IV. 21 119/1977. sz., BH 1978/2. 63.) 28. I. Az eljárást szabadalmi ügyben is csak akkor lehet felfüggeszteni, ha a döntés olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek a tárgyában az eljárás büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik Pp. [152. § (1) bek.]. II. A szabadalmi bejelentés közzététele tárgyában hozott határozat megváltoztatását — minthogy az önmagában nem minősül a szabadalom megadása kérdésében hozott határozatnak — nem lehet kérni a bíróságtól. Ha azonban a határozatnak olyan része is van, amely tartalma szerint a szabadalmi bejelentés elutasításának minősül, e részt illetően a bíróságnak a megváltoztatási kérelem tárgyában érdemben kell döntenie [1969. évi II. tv. 57. § (1) bek., 50. §, 52. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pkf. IV. 20 152/1978. sz., BH 1979/4. sz. 156. — L. 348. sorszám alatt.) 29. Az Országos Találmányi Hivatal áltál szabadalmi ügyekben hozott határozat megváltoztatására irányuló kérelmet elbíráló bírósági végzés ellen 76