Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

1. A szolgálati találmány díjazása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az értékesítés olyan országban történő felhasználásra vonatkozik, ahol a találmányt szabadalmi oltalom nem védi. A szolgálati találmányra a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (Szt.) 9. §-ának (2) bekezdése értelmében a szabadalom a munkáltatót illeti meg. A munkáltató lett volna jogosult szabadalmi bejelentést tenni és szabadalmi oltalmat szerezni azokban az országokban, ahol a szolgálati találmányt értékesíteni kívánta. Vállalati érdekből indokolt lehetett a külföldi szabadalmi bejelentés mellőzése. Ez azonban nem érinti a feltaláló jogait. Az R. 1. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint a feltaláló találmányi díjra jogosult akkor is, ha a munkáltató vállalati érdekből nem kíván a szolgálati találmányra szabadalmi oltalmat szerezni. Ebben az esetben vélelmezni kell, hogy a megoldás a szabadalmazható találmány követelményeit kielégíti. Ez a rendelkezés — helyes jogértelmezés szerint — külföldi értékesítés esetére is vonatkozik. Ilyenkor sem szenvedhet a feltaláló hátrányt csak azért, mert a munkáltató nem kíván jogaival élni, a dolgozója által készített és rendelkezésére bocsátott szolgálati találmány szabadalmi oltalmát nem kívánja megszerezni. Az alperes meg sem kísérelte megdönteni azt a vélelmet, hogy a találmány az értékesítési államban a szabadalmazhatóság követelményeit kielégíti. Ellenkezőleg a vélelmet megerősíti az a tény, hogy belföldön a felperes megoldására szabadalmi oltalmat adtak. Ezért, ha az értékesítés megállapítható, a felperes részére találmányi díj jár. 2. Az R. 2. §-ának (1) bekezdése szerint találmányi díj a találmány értékesítése esetén jár. Értékesítésnek kell tekinteni — többek között — ab) pont értelmében a találmány tárgya gazdasági tevékenység körében való rendszeres használatának (hasznosításának) más részére történő engedélyezését. Ilyen esetben az R. 2. §-ának a (2) bekezdése szerint a díj akkor is jár, ha a hasznosítás engedélyezése térítés nélkül történt. A felperes állította, hogy az alperes által eladott berendezéshez tartozó ismertetési leírás lényegében a szolgálati találmányt jelentő eljárással azonos. Állította, hogy az alperes szakemberei — köztük maga a felperes — oktatták ki a vevők szakembereit ennek az eljárásnak az alkalmazására. Állította, hogy az alperes által eladott berendezés használatával a szolgálati találmányt jelentő eljárást alkalmazzák. Ezeknek a tényállításoknak a valóságát az első fokú bíróság — eltérő jogi álláspontjánál fogva — kellőképpen nem derítette fel. Ha az alperes a felperes találmányát — akár ingyenesen is — az általa exportált berendezésekkel együtt azok vevői rendelkezésére bocsátotta —, akár e címen felszámított külön díjazás nélkül is — ismertetés, illetőleg kezelési utasítás formájában, ezzel a találmányt forgalomba hozta [R. 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja], tehát értékesítette. A feltalálói díjfizetési kötelezettség kérdésében nincs jelentősége annak, hogy a belföldön eredetileg megszerzett — de utóbb megszűnt — szabadalom kizárólag eljárásra vonatkozott és külön nem védte az eljárás megvalósítására szolgáló berendezést. Ebben a vonatkozásban is alkalmazni kell az R. 1. §-a (2) bekezdésének a c) pontját. A megoldást megalkotó feltaláló nem szenvedhet hátrányt azért, mert a munkáltató csak az eljárásra kívánt szabadalmi oltalmat szerezni és a berendezésre nem. Ebben az esetben az alperes köteles a felperes részére találmányi díjat 58