Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)
1965-ben vásárolta meg a felperesek jogelődje, a perben tanúként kihallgatott Z. S. és felesége. A felperesek Z.-éktől vették meg az ingatlant 1973ban. Valamennyi adásvételi szerződés szerint az eladók a 185 Ó-öl területű ház és udvar tulajdonosai voltak, s valamennyi adásvételi szerződésnek is ez a 185 n-öles ingatlan volt a tárgya. Ugyanakkor megállapíthatónak látszik az is, hogy az alperes telekkönyvi tulajdonában álló 47 D-öl területű ingatlant 1948 óta sem a tulajdonos, sem a haszonélvező nem használta. A felperesek keresete arra irányult, hogy a fenti 47 Q-öl területű ingatlanra vonatkozólag a bíróság állapítsa meg elbirtoklás címén tulajdonszerzésüket, minthogy a Ptk. 122. §-a alapján saját elbirtoklási idejükhöz a jogelődjük elbirtoklási ideje hozzászámítandó. A bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletében a keresetnek helyt adott s annak indokolásában megállapította, hogy a felperesek „jogelődjeik birtoklási idejét is beszámítva" a 47 •-öl területű ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás címén ugyancsak megszerezték. Egyben törölni rendelte a haszonélvező haszonélvezeti jogát, minthogy a nevezett 1968-ban meghalt, haszonélvezete tehát már annak idején megszűnt. A jogerős ítélet ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos. 1. A felperes az alperes telekkönyvi tulajdonában álló 47 Q-öl területű ingatlanra elbirtoklás jogcímén a Ptk. 121—122. §-ai értelmében tulajdonjogot nem szerezhetett. A szóban levő földterületre vonatkozóan az elbirtoklási idő a Ptké. 80. §-a értelmében 1970. május 1-én eltelt. Ehhez képest a vitás terület 1970ben már Z. S. és neje birtokolta, minthogy ők 1965-től 1973-ig, a felperes birtokbalépéséig e területet sajátjukként használták, s az ő jogelődjeik elbirtoklási ideje volt csak hozzászámítható elbirtoklási időként Z. S. és felesége elbirtoklási idejéhez. (A PK 412. számú állásfoglalással módosított PK 6. sz. állásfoglalás.) Minthogy tehát a felperesek 1973. évi ingatlanvásárlását három évvel megelőzően Z-ék a vitás területet már elbirtokolták, a felperesek csak más jogcímen szerezhették meg a 47 Q-öl ingatlanrész tulajdonjogát. Ilyen jogcímet azonban a felperesek nem igazoltak, és e tekintetben az ügyben eljárt bíróság a tényállást nem tisztázta. 2. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Z. és felesége 185 Q-öl területű ingatlant (házat és udvart) adtak el a felpereseknek, a 47 Q-öl tehát az adásvételi szerződésben nem szerepelt. Ugyanakkor a bíróság elmulasztotta ennek az adásvételi szerződésnek a beszerzését, valamint a felperesek személyes meghallgatását is. Ezért az ítélet megalapozatlan is. Megalapozatlan azonban az ítélet azért is, mert Z. S. — tanúvallomásából kitűnően — annak idején a területet fel sem mérette, s így arról sem volt az ingatlan eladásakor tudomása, hogy 1965 óta nem 185, hanem 232 Q-öl területű ingatlant használ. A bíróság e tekintetben is elmulasztotta a felperesek, valamint Z. S. és felesége megnyilatkoztatását. Szükségesnek látszik a Pp. 146. §-ának (3) bekezdése alapján a felperesek figyelmét felhívni arra, hogy keresetüket terjesszék ki Z. S.-ra és feleségére annak megállapíthatása végett, hogy a nevezettek a perbeli ingatlant elbirtokolták és a felperesekkel kötött adásvételi szerződéssel az elbirtokolt terület tulajdonjogát is átruházták a felperesekre. 130