Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

3. Végül vitatható az államigazgatási hatóság által záradékolt nyilatkozat elfogadhatósága is, amely szerint a felperesek „nem esnek tulajdonszerzési korlátozás alá". A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I. 20 499/ 1978. sz., BH 1979/4. sz. 150.) 55. I. Az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez csak akkor számíthatja hozzá azt az időt, amely az elődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült, ha a jogelőd elbirtoklással még nem szerzett tulajdonjogot (Ptk. 122. §, PK 6. sz.). II. Az elbirtoklás szempontjából bérlet esetében nemcsak a bérlő, hanem az is birtokosnak minősül, akitől a bérlő a birtokát származtatja [Ptk. 187. § (2) bek.]. A perbeli házingatlan korábban az alperes és felesége egyenlő arányú közös tulajdona volt, a tulajdonosok azonban nem itt, hanem K-n laktak. Az alperes 1956 végén külföldre távozott és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Magyarországon maradt felesége a saját tulajdoni illetőségét 1963-ban eladta az azóta meghalt S. M-nak és feleségének. S. M. illetőségét a felesége örökölte, aki az ingatlannak ilyen körülmények között tulajdonába került 1/2 részét 1975 áprilisában eladta a felpereseknek. S. M. és felesége már 1963 előtt is az ingatlanban lakott, amelyet S. M-né 1975 augusztusában teljes egészben — tehát nemcsak az eladott részében — a felperesek birtokába adott. A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes illetőségének tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezték. Arra hivatkoztak, hogy a teljes ingatlant az elbirtoklási időt meghaladóan ők, illetve jogelődjeik birtokolták háborítatlanul. Az I. r. felperes és S. M-né tanú egybehangzóan azt adták elő, hogy S. M. és felesége 1963 óta sajátjukként birtokolták az egész ingatlant, az adóját fizették, és jelentős beruházásokat is végeztek rajta. Hivatkoztak azonban arra is, hogy a felperesek által fizetendő vételár meghatározásánál azt is figyelembe vették, hogy az ingatlan fele részét el lehet birtokolni. A járásbíróság a keresetet elutasította. A per adatai alapján azt állapította meg tényként, hogy S. M. és felesége 1957-ben költözött az ingatlanba. 1963-ban az alperes feleségétől megvásárolták annak fele részét és ezt követően az egész ingatlant sajátjukként birtokolták. A felperesekkel létrejött adásvételi szerződés megkötése után, 1975. augusztusában S. M-né az egész ingatlant a felperesek használatába adta. Azóta az ingatlant a felperesek sajátjukként birtokolják. Erre a tényállásra figyelemmel a járásbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesek elbirtoklása nem állapítható meg. A Ptk. 122. §-a, illetve a PK 6. számú állásfoglalásban foglaltak értelmében ugyanis az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez csak akkor számíthatja hozzá azt az időt, amely az elődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült, ha a jogelőd elbirtoklással még nem szerzett tulajdonjogot. S. M-né azonban annak folytán, hogy ő és férje már 1963-tól birtokoltak sajátjukként, 1973-ban elbirtoklással tulajdonjogot szerzett, és így az ő birtoklási ideje a felperesek jogszerzése szempontjából nem jöhet figyelembe. 231