Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

kú bíróság — erre tekintettel — helytállóan észlelte az alperes elbirtoklásá­nak törvényes akadályát. 2. A másodfokú bíróság az elbirtoklás egyéb anyagi jogi feltételeinek vizsgálata során elmulasztotta az elbirtoklás időpontjának és az elbirtokló tulajdonszerzési képességének vizsgálatát, ezért a jogerős ítélet megalapo­zatlan is. Arra — az alperesek által meg nem cáfolt — peradatra figyelem­mel, hogy a felperes már 1958-ban majd az azt követő években is többször követelte az alperesektől a saját ingatlanához tartozó földrészlet birtokba­adását, sőt emiatt bírósághoz is fordult, különösen jelentős az élbirtoklás kezdetének és a hatálya beálltának dátumszerű meghatározása. A tényállás pontos ismerete nélkül ugyanis nem zárható ki, hogy az I.'r. alperes által folytatott elbirtoklás esetleg megszakadt (Ptk. 124. §). Ugyancsak az elbir­toklás bekövetkeztének az időpontjától függ, hogy az I. r. alperes tulajdon­szerzési képességének fennállását köteles-e igazolni, vagy tulajdonszerzése az állampolgárok telek-, lakás és üdülő tulajdonának egyes kérdéseiről szóló jogszabályok hatálybalépése előtt már bekövetkezett. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (P. törv. I. 20 401/1979. sz., BH 1979/12. sz. 412.) 49. I. Több egymást követő birtokos esetében az a birtokos, akinek a sze­mélyét illetően megvoltak az elbirtoklás törvényes feltételei, elbirtoklás út­ján akkor is tulajdonjogot szerez, ha az előző birtokosok birtoklása nem minősül elbirtoklási időnek. II. Az elbirtoklási idő folyását az elidegenítési és terhelési tilalom fenn­állása nem zárja ki [Ptk. 121. § (1) bek., 122. §, 114. §]. (P. törv. I. 20 550/1977. sz., BH 1978/9. sz. 377. — L. 56. sorszám alatt.) 50. I. Az elbirtoklás dologi hatályú tulajdonszerzési jogcím, ezért az így megszerzett ingatlanról a tulajdonos érvényesen rendelkezhet anélkül, hogy tulajdonjogát az ingatlannyilvántartás feltüntetné; tulajdonosi jogo­kat csak azzal szemben nem gyakorolhat, aki az ingatlanon az ingatlan­nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerzett jogot [Ptk. 121. § (4) bek.7]. II. Az ingatlan ajándékozásának érvényességéhez a szerződés írásbafog­lalása szükséges [Ptk. 579. § (2) bek.]. A járási földhivatal 226. sz. tulajdoni lapján B. 134. hrsz. alatt felvett, 606 m2 térmértékű lakóház és udvar, továbbá 721 m2 kiterjedésű kert 1966. március 22. napja óta elbirtoklás címén az I. r. alperes tulajdona. Az ingat­lannyilvántartás 1974. május 3-a óta az Országos Takarékpénztár javára 30 000 Ft és járulékai erejéig jelzálogjogot tüntet fel, amelynek biztosítására egyidejűleg elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be. A felperes a járásbírósághoz benyújtott kérelmében az I. r. alperesnek egyezségi kísérletre történő megidézését kérte. Keresetében az ingatlantu­lajdonos az I. r. alperesen kívül alperesként tüntette fel három gyermekét is, akik részére az alperes házingatlanán tulajdoni hányadokat akart sze­rezni. 7 Az 1977. évi IV. tv-nyel megállapított új szövegben 121. § (5) bek. 122

Next

/
Thumbnails
Contents