Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

K. F. és felesége 1946-ban vették birtokba a perbeli ingatlant, lakásuk ugyanis a háborús események következtében lakhatatlanná vált. A K. csa­lád 1952^ben D.-be költözött. Távozásukkor K. F. az államigazgatási ható­ságnál bejelentette, hogy az ingatlanról „lemondanak". K.-ék az elköltözé­sük után az ingatlannal nem törődtek, s annak közterheit sem viselték. A perbeli ingatlan egy időn át üresen állott, majd abba a felperesek — a községi tanács vb elnökének és titkárának a szóbeli engedélye alapján — 1953-ban visszaköltöztek, s az egész ingatlant birtokba vették. Az engedély „indoka" az volt, hogy az I. r. felperes belépett a helybeli termelőszövetke­zetbe és emellett az, hogy az elhagyott házak karbantartása közérdek volt. A felperesek az 1953. évet követően a perbeli házingatlant folyamatosan karbantartják és viselik annak minden közterhét. Az ingatlannyilvántartás szerint a perbeli ingatlan tulajdonosa K. F. és felesége. K. F. 1957-ben meghalt. A felperesek elbirtoklás útján történt tulajdonszerzésük megállapítása és tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzésének tűrése iránt eredetileg az ismeret­len helyen tartózkodó K. F. és felesége ellen indítottak pert. Majd miután megtudták, hogy K. F. meghalt, perbevonták két gyermekét is. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, majd egyez­ségi ajánlatot terjesztettek elő: azt kérték, hogy a felperesek az ingatlan tu­lajdonjogáért fizessenek nekik összesen 45 000 Ft-ot. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Arra hivatkozott, hogy az ismertetett tények ellenére az elbirtoklás nem következett be, mert a felpe­resek tudták, hogy az ingatlan nem a sajátjuk, tehát nem valósult meg az elbirtoklásnak a Ptk. 121. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltétele, vagyis nem „sajátjukként" birtokolták a perbeli ingatlant. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A perben eljárt bíróságoknak mindenekelőtt az ingatlan tulajdonjogának a kérdését kellett volna tisztázniuk. A Ptk. 121. §-ának (3) bekezdése ugyan­is úgy rendelkezik, hogy nem lehet elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely társadalmi tulajdonban van, vagy az állam, illetőleg szövetkezet birtokából jogtalanul került ki. Ha a telekkönyvi tulajdonosok a juttatott ingatlan tulajdonjogáról valóban lemondottak, és az visszake­rült az állam tulajdonába, a kereseti igény alaptalan. De nem érvényesít­hetik eredményesen a felperesek kereseti követelésüket akkor sem, ha az ál­lamigazgatási hatóság (földhivatal) az ingatlannak a telekkönyvi tulajdo­nosai által történt elhagyása és a megváltási ár kifizetésének az elmulasz­tása miatt a juttatást esetleg megvonja. Az első fokú bíróságnál tartott tárgyaláson a IV. és V. r. alperesek — úgy is mint a többi alperes meghatalmazott képviselői — előadták, hogy apjuk, id. K. F. a perbeli ingatlanból 1952-ben történt kiköltözése alkalmával a tanácsnál bejelentette a házról való lemondását. A perben eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták az alpereseknek ezt az előadását, nem vizsgálták a lemondás tényét, valamint azt sem, hogy annak elfogadása tárgyában az il­letékes államigazgatási hatóság határozatot hozott-e. Ha az lenne megálla­pítható, hogy az államigazgatási hatóság a lemondás tárgyában még nem határozott, meg kell keresni a járási földhivatalt, kíván-e a lemondás tár­gyában utólag határozni. A lemondás utólagos elfogadása ugyanis azt ered­ményezi, hogy a perbeli ingatlan visszakerül az állam tulajdonába. Ez eset­89

Next

/
Thumbnails
Contents