Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

131. Vételi jog engedélyezésére kötött szerződésben érvényesen köthető ki bánatpénz arra az esetre, ha a vételi jog jogosultja jogával nem élne (Ptk. 320., 380. §m). A peres felek írásban megállapodtak abban, hogy a felperes tulajdonában levő házasingatlant az alperes 1974. május 10-ig jogosult 180 000 Ft vételárért megvásárolni. Kikötötték, hogy ha az alperes ettől bármilyen okból elállana vagy egyoldalúan visszalépne, köteles 3000 Ft bánatpénzt a felperesnek megfizetni. Az alperes az ingatlant nem vásárolta meg, maga helyett másik vevőt ajánlott, aki azonban csak 20 000 Ft-tal kevesebb vételárat volt hajlandó fizetni. A felperesnek pénzre volt szüksége, ezért az újabb ajánlatot elfogadta, de az alperestől a kikötött 3000 Ft bánatpénz megfizetését követelte. Az első fokú bíróság az alperest 3000 Ft és kamatai, továbbá 390 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. A bíróság utalt arra, hogy az alperes a szerződéstől elállott, és ezért a szerződés alapján a bánatpénz iránti keresetnek helyt adott. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint a felek között létrejött megállapodás nem tekinthető érvényes adásvételi szerződésnek, az csupán vételi ajánlat, amelyben a felperes hosszabb határidőt engedélyezett az alperes részére az elfogadásra. Tekintettel arra, hogy érvényes adásvételi szerződés nem jött létre, nem lehet elállni és az elállást bánatpénz fizetéséhez kötni. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Kétségtelen, hogy a felek közötti megállapodást nem lehet adásvételi szerződésnek tekinteni. Az azonban érvényes szerződés, amelynek szövegéből pontosan kitűnik a felek megállapodásának a tartalma. Eszerint a felperes vételi jogot engedett az alperes részére. Nincs jelentősége annak, hogy a felek a vételi jog gyakorlásának módját nem határozták meg, mert ezt a kérdést jogszabály (Ptk. 380. §) rendezi. Tekintettel arra, hogy a felperes a vételi jog engedélyezése folytán vállalta: hosszabb időn keresztül mintegy készenlétben tartja az alperes részére az ingatlant, bánatpénzzel kívánta biztosítani azt, hogy az alperes élni is fog a vételi jogával. Ezért jogosult volt a bánatpénzt kikötni a szerződésben. A Ptk. 320. §-ának (2) bekezdése nem csupán adásvételi, hanem bármilyen szerződés biztosítására lehetővé teszi bánatpénz kikötését. így nem volt akadálya annak, hogy a felek a vételi jog gyakorlásának biztosítására kössenek ki bánatpénzt. Annak sincs jelentősége, hogy a vételi jogra vonatkozó szerződésnek az alperes nem kötelezettje, hanem jogosítottja volt. Éppen ennek az egyoldalú jogszerzésnek az ellentétele volt az alperessel szemben kikötött bánatpénz. A bánatpénz lényegében kárátalány, amelynél a tényleges kárt nem kell igazolni. A felperes azonban még azt is igazolta, hogy kára származott, mert az alperes részére készenlétben tartotta az ingatlant és az alperes visszalépése folytán azt csak alacsonyabb áron tudta eladni. Mindezekre tekintettel a felperes jogosan követelte az alperestől a kikö66 A 380. §-ban foglalt rendelkezéseket jelenleg a 375. § tartalmazza. 185