Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

folytasson le bizonyítási eljárást és hozzon érdemi határozatot. (P. törv. V. 20 635/1975., BH 1976/11. sz. 497.) 89. Iparjogosítvánnyal nem rendelkező által kötött szerződésen alapuló munka ellenértékének megállapításánál figyelembe vehető szempontok [Ptk. 200. § (1) bek., 237. § (2) bek.]. A felperes félig kész állapotban levő üdülőépületén az alperes 1975 nyarán a felperessel kötött szóbeli megállapodás alapján kőműves és egyéb szakipari (tetőszigetelés, lépcsők készítése, aljazat beton és járda megépítése stb.) munkák végzését vállalta. A felek úgy állapodtak meg, hogy a felperes biztosítja a szállást s az étkezést az alperes és segítőtársai részére, egyben fizeti a nevezettek útiköltségeit is. A megállapodást követően a felperes 9000 Ft-ot adott át „előlegként" az alperesnek. Az alperes betanított munkás, ma már rokkant nyugdíjas, ipar jogosítvánnyal nem rendelkezett. A járásbíróság a felperes kérelmére bocsátott ki fizetési meghagyást. Az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását s egyben azt kérte, hogy a felperes a költségeit fizesse meg. Arra hivatkozott, hogy a felperesnek nem okozott kárt. Nem tagadta, hogy iparengedéllyel nem rendelkezett, védekezése szerint az általa végzett munka és egyéb költekezés ellenértéke meghaladja a felperestől kapott összeget. A kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint az alperes társával együtt, 4122 Ft értékű munkát végzett a felperes részére. A szakértő a munka ellenértékét a Kisipari Egységárgyűjtemény egységáraival számolta, figyelemmel azonban arra, hogy az alperes iparjogosítvánnyal nem rendelkezett, a végösszeget 33%-kal csökkentette. Az első fokú bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 4878 forintot, ennek 1975. augusztus 1-től járó kamatát, valamint 700 forint perköltséget. ítéletében kifejtett álláspontja szerint a felek szerződése a Ptk. 200 §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján semmis. Ezt a szerződést a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel az ítélethozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította. Elfogadta az igazságügyi építész szakértő véleményét s ennek alapján megállapította, hogy az üdülő épületen az alperes által végzett munkák — hasznon és adóteher nélkül — számított értéke 4122 Ft. Ezért kötelezte az alperest, hogy fizesse meg a felperesnek a felvett 9000 Ft és a fenti összeg különbözetét, azaz 4878 Ft-ot. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a per főtárgya tekintetében részben megváltoztatva, a marasztalás összegét 587,67 Ft-ra és ennek kamataira szállította le. Egyben mentesítette az alperest 700 Ft perköltség viselése alól, viszont kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1000 Ft első és másodfokú eljárási részköltséget. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az első fokú bíróság megalapozatlanul csökkentette az egyes munkaműveletek ellenértékének összegét, a 8412,33 Ft-ot mintegy 33%-kal. Álláspontja szerint „a rezsiben nemcsak az adó, hanem az eszközök használata, a felvonulás és egyéb ilyen jellegű költségek is szerepelnek, s ez utóbbiak az alperest is terhelték. Ezenfelül tény, hogy a kisiparos a szakértő által megjelölt összegnél lényegesen magasabb költség felszámításával végezte volna el a munkát. E körülmények egymást kiegyenlítő hatására figyelemmel, az alperesnek és társának 139