Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

te arra hivatkozással, hogy nem követett el birtokháborítást, amikor az északi telekhatárát rőzsekerítéssel lezárta. Az alperesek viszontkeresetet támasztottak. Kérték annak megállapítását, hogy a felperes területén az átjárás szolgalma őket megilleti, az ingatlanaikra gépjárművel is bejárhatnak. A felperest annak tűrésére kérték kötelezni, hogy szolgalmi jogukat a felperes ingatlanának terhére az alperesi ingatlanok mindenkori birtokosának javára a telekkönyvbe is bejegyeztethessék. Az első fokú bíróság a keresetet és a viszontkeresetet elutasította. Megállapította, hogy az alperesek ingatlanai nincsenek összekötve megfelelő közúttal. A nevezettek a közutat a tőlük délre eső ingatlanon keresztül közelíthetik meg. így arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes birtokháborítást követett el, amikor az alperesek előtt az utat elzárta. A viszontkeresetet pedig azért utasította el, mert álláspontja szerint a szolgalom terjedelmét csak egységesen lehet elbírálni a felperes, valamint a vele szomszédos K-féle ingatlan vonatkozásában. Ez utóbbi ingatlan tulajdonosai pedig perben nem állnak, így az ítélet velük szemben rendelkezést nem tartalmazhat. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Az alperesek ellenkérelme az első fokú ítélet helyben hagyására irányult. A másodfokú bíróság az első fokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta, megállapította, hogy az ingatlanon való átjárásnak az alperesekkel szemben való megakadályozása a felperes részéről nem minősül birtokháborításnak. A másodfokú bíróság ugyancsak helyszíni szemlét tartott. Ezenkívül tanúként kihallgatta V. F.-et, majd azt állapította meg, hogy az alperesek ingatlana mellett a felperes és a beavatkozó ingatlanának északi telekhatárán, a közútnál saját készítésű sorompóval lezárt, de szemmel láthatóan rendszeresen használt bejáróút található. Megállapította továbbá, hogy a közútról ezen az úton való bejárás alkalmasabb és kényelmesebb, mint a felperes és a beavatkozó területén való átjárás. Utalt arra, hogy az alperesek tulajdonszerzését megelőzően az általuk megvásárolt ingatlanra az átjárás nem a felperesek és a beavatkozó ingatlanán keresztül történt, ezért a felperes magatartása birtokháborításként nem minősíthető. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A Ptk. 192. §-ának (3) bekezdése értelmében a bíróság a birtokperben a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt: a békés birtoklásban megzavart fél jogosultságát védelmezni kell. A Legfelsőbb Bíróság XXIV. sz. Polgári Elvi Döntése40 külön iránymutatást tartalmaz arra, hogy a bíróság nem korlátozhatja vizsgálatát a korábbi birtokhelyzet tisztázására, hanem döntését a birtokláshoz való jog alapján hozza meg. Az érdekeltek perbevonása útján kellett volna tehát vizsgálni, jogot szereztek-e az alperesek vagy jogelődjük valamilyen módon arra, hogy a felperes ingatlanán keresztül saját ingatlanaikat megközelíthessék. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése mellett kellő alap nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperesek jogelődje nem azt az utat használta átjárásra, amely a jelenlegi pernek a tárgya, Sz. J., T. R., Sz. I., N. A., özv. B. F.-né tanúk ugyanis azt adták elő, hogy az alperesek 40 A XXXIX. sz. Polgári Elvi Döntés hatályon kívül helyezte, mert a Ptk. új 192. §~a az abban kiemelt tételt tartalmazza. B* 125