Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

Az első fokú bíróság az alperest 67 000 Ft és ennek kamata megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek az elismerésen alapuló, 15 000 Ft megfizetésére kötelező rendelkezését nem érintette; egyebekben az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az újabb eljárás során a felperes a keresetét 74 200 Ft-ra emelte fel. Az alperes a felemelt kereset elutasítását kérte, egyben 52 500 Ft erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő. Arra hivatkozott, hogy 1953-tól 1960-ig a felperes gazdaságában dolgozott, a munkájáért megfelelő ellenértéket nem kapott és a vagyonszaporulatból sem részesedett. Az első fokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 6950 Ft-ot és ennek kamatát havi 500 Ft-os részletekben fizesse meg. Rendelkezett a perköltség és az eljárási illeték viseléséről is. Az ítélet indokolása szerint az alperesnek a már megítélt 15 000 Ft-on felül további 50 000 Ft kölcsön tartozása van a felperessel szemben. A közös gazdálkodás idején az alperes a férjével együtt hasznos munkát végzett a felperes gazdaságában és e munka ellenértéke napi 30 Ft napszámbér figyelembevételével 86 100 Ft-ra tehető. Az alperesre ebből 43 050 Ft esik. Ennek levonása után a felperes követelése 9650 Ft, s így adódott a marasztalási összeg. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és a marasztalási összeget 14 950 Ft-ra emelte fel. A döntését azzal indokolta, hogy a felperes 1960 februárjától 1973 júniusáig az alperes gyermekének tartásáról gondoskodott és ezen a címen, a tartási költségekből 8000 Ft-ot kell az alperesre áthárítani. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A felperes gazdaságában az alperes, a fennálló családjogi kapcsolatra is tekintettel 7 éven át tevékenykedett. A gazdasági közösségben kifejtett munkájáért az alperes nem igényelhet a napszámbér alapulvételével munkabért, hanem a közös gazdálkodás megszűnésekor mutatkozó vagyonszaporulat tekintetében közös tulajdon keletkezik, amelynek elosztását kérheti a szerzéshez való hozzájárulás arányában (Ptk. 147—148. §). Eltérően a polgári jogi társaságtól a családi közösségben általában nem vezetnek pontos feljegyzéseket, nem rögzítenek adatokat és bizonyítékokat a gazdálkodás menetéről és eredményéről. Ilyen helyzetben méltányos és célravezető, egyúttal polgári jogi szempontból kielégítő eredményt az a megoldás adhat, ha a közös gazdálkodás idején keletkezett vagyonszaporulatból a közös munkában részt vevő személyek arányosan részesednek. A közös gazdálkodás elsődleges célkitűzése a család létfenntartási szükségleteinek a kielégítése. Ennek biztosítása mellett a gazdálkodással együttjáró kockázatot is együttesen viselik. A szerzési arány megállapításánál abból kell kiindulni, hogy melyik szerzőtárs milyen értékű és hozamú vagyontárgyat, illetőleg készpénzt adott a közösség fennállása alatt a gazdasági célkitűzések megvalósítására. Az adott esetben tehát a perben eljárt bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a közös gazdálkodás megkezdésekor (1953-ban) a felek milyen összegű készpénzzel és egyéb vagyontárgyakkal rendelkeztek. A közös gazdálkodás fennállása alatt térítésre alapot nyújtó milyen beruházást végeztek a különvagyonukból a közös gazdaságba. Az esetleges vagyonszaporulat létrehozásában milyen mértékben vettek részt. Vagyis teljes egészében lekötötte-e a munkaerejüket a közös gazdaságban végzett munka, avagy má110