Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

gatlant a felperes sajátjaként szakadatlanul birtokolta. A továbbiakban a bíróság a Ptk. 121. §-ára utalt. A járásbíróság fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes azt állította, hogy az alperesek ismeretlen helyen vannak. Ez a körülmény a Pp. 101. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében lehetőséget ad a hirdetményi kézbesítés elrendelésére. A Pp. 101. §-ának (2) bekezdése szerint azonban hirdetményi kézbesítés csak a fél kérelmére és csak az annak alapjául szolgáló ok valószínűsítése esetében rendelhető el. A felperes viszont — eltekintve attól, hogy a keresetlevelében a hirdetményi kézbesítés elrendelése iránt valójában kifejezett kérelmet elő sem terjesztett — semmivel sem valószínűsítette azt, hogy az alperesek ismeretlen helyen tartózkodnak. Ennek hiányában pedig a hirdetményi kézbesítés elrendelését és az azt követő eljárást szabálytalannak kell minősíteni, és törvénysértő az ilyen szabálytalanul lefolytatott eljárás alapján hozott ítélet is. A járásbíróság azt állapította meg tényként, hogy az alperesek 1911-ben ismeretlen helyre távoztak és ezt követően a felperes az ingatlant sajátjaként szakadatlanul birtokolta. Ezzel szemben a hiteles telekkönyvi szemléből az tűnik ki, hogy az alperesek tulajdonjogát 1941-ben tényleges birtoklás jogcímén jegyezték be. Az erre vonatkozó iratok beszerezhetők, de a bejegyzés önmagában is az ellenkező bizonyításáig azt igazolja, hogy az ingatlant 1941-ben vagy azt közvetlenül megelőzően még az alperesek használták, ők voltak annak birtokában, hiszen tulajdonjoguk bejegyzése is a tényleges birtoklás alapján történt. A járásbíróságnak ezt az adatot feltétlenül észlelnie kellett volna és azt a felperes elé tárva, magyarázatot kellett volna kérnie, hogy a telekkönyvi bejegyzésből kitűnő adattal szemben a felperes milyen alapon állította azt, hogy az alperesek 1911-ben Amerikába vándoroltak ki és azóta is ismeretlen helyen vannak. Nem tűnt fel a bíróságnak annak a felperesi előadásnak a valószínűtlensége sem, hogy a felperes az apjának 1913-ban bekövetkezett halála után vette birtokba az ingatlant. A felperes a peradatok szerint 1905-ben született, az említett időpontban tehát mindössze nyolcéves volt, ez pedig kizárja annak az előadásnak a valószínűségét is, hogy ő ekkor az ingatlant használatba vette. A felperes előadása és a peradatok közti ellentmondások feloldása és az elbirtoklás feltételeire vonatkozó további bizonyítékok beszerzése nélkül az ítéletet nem lehet megalapozottnak tekinteni. De törvénysértő a jogerős ítéletnek az a rendelkezése is, amely szerint az alperesi ügygondnok 200 Ft díja az államot terheli. Ez az ítéleti rendelkezés ellentétben áll a Pp. 84. §-ának (2) bekezdésével, mely szerint az ügygondnoki díj megfizetésére — a perköltségek viselésére vonatkozó általános szabályok figyelembevételével — a pervesztes felet kell kötelezni. Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 20 735/1973. sz., BH 1974/5. sz. 200.) 88