Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

tént, vagy a szerződést eddig az időpontig megkötötték, az ügyben az értékesítés, illetőleg a szerződéskötés időpontjában érvényes rendelkezéseket kell alkalmazni. E jogszabályi rendelkezés értelmezésénél jelentősége van annak, hogy egy találmány értékesítése többször és többféle módon is megtörténhet. Ezeket egymástól független, különálló értékesítéseknek kell tekinteni, s a reájuk vonatkozó esetleges jogvitákat is az értékesítés, illetőleg az erre vonatkozó szerződéskötés időpontjában érvényes rendelkezések szerint külön-külön kell elbírálni. Az értékesítés fogalmát a rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján kell vizsgálni, úgyszintén az értékesítés formáit is. A b) pont szerint önálló értékesítésnek kell tekinteni a találmány hasznosításának más részére történő engedélyezését is. Ebből következik, hogy mivel az újabb értékesítésre vonatkozó szerződés az alperesek között 1972. január 29-én kelt — a felek közötti jogvita elbírálásánál a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendeletben foglaltak az irányadóak. E jogszabály 1. §-ának (4) bekezdése szerint pedig a találmányi díj iránti igény a munkáltatóval az I. r. alperessel szemben érvényesíthető. Az alperesek a közöttük létrejött szerződésben ennek megfelelően állapodtak meg. Tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor a találmányi díj fizetésére nem az I. r. alperest, hanem a II. r. alperest kötelezte. Minthogy nem a korábbi, hanem az új jogszabályi rendelkezések az irányadók, téves a marasztalás összegszerűsége is. Az irányadó jogszabály 3. §-ának (4) bekezdése szerint szerződés hiányában a feltalálót megillető díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani. A feltalálói díj fizetésére kötelezhető I. r. alperes szempontjából az értékesítésből származó vállalati hasznos eredményen azt az összeget kell érteni, amelyet részére a szerződés alapján a II. r. alperes fizet. Ennek összege az 1972. január 1. napjától 1972. december 31-ig terjedő időre 201 494 Ft, az 1973. június 30-ig terjedő időre pedig 88 068 Ft, összesen 289 562 Ft volt. Egyrészt erre az összegre, másrészt arra is figyelemmel, hogy a fenntartási illeték fizetési kötelezettség továbbra is a szabadalmas I. r. alperest terheli, a jogszabály rendelkezésének [R. 3. § (4) bek.] az felel meg, ha az I. r. alperes feltaláló díjként a nála jelentkező hasznos eredmény (a hozzá befolyt licencdíj) 40%-át fizeti meg a felpereseknek. Ez az 1972. évre 80 597 Ft, 1973. év első félévére pedig 35 277 Ft, összesen 115 824 Ft. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét — a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján — megváltoztatta. Az I. r. alperest az említett 115 824 Ft feltalálói díj és annak a késedelembe eséstől számított évi 5%-os kamatai, továbbá a marasztalási összeggel arányban álló első és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte [Pp. 81. § (2) bek.]. A perköltség összegének megállapításánál figyelemmel volt arra is, hogy a felperesek csak a másodfokú eljárás során emelték fel a keresetüket, ennélfogva csak az említett 80 597 Ft után tarthatnak igényt első fokú eljárási költségre. A felperesek keresetét az I. r. alperessel szemben a marasztalási összeget meghaladóan, a II. r. alperessel szemben pedig teljes egészében elutasította. (Legf. Bír. Pf. III. 20 752/1973. sz., BH 1975/1. sz. 19.) 55