Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

A fellebbezés nem alapos. Az irányadó tényállást az első fokú bíróság helyesen, a bizonyítási eljárás anyagával összhangban állapította meg. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság ítélkezése alapjául elfogadta. A felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy az alperes vezetőségének, illetőleg a folyóirat felelős szerkesztőjének a nyomdába adás előtt bemutatta volna a tervezett lappéldány teljes anyagát. Nem bizonyítja ezt az a levél sem, amelyben az alperes vezetősége a folyóirat előkészületi munkáiról számolt be. De nem bizonyítja a folyóirat anyagának bemutatását a felperes által összeállított honoráriumjegyzék sem, amelyet az alperes néhány vezetője abban a téves feltevésben írt alá, hogy azt a vezetőség már elfogadta. Mindezeknek a perbeli esetben csak másodlagos jelentőségük van. Az 1969. évi III. tv. 13. §-ának (3) bekezdése szerint a szerzőt műve felhasználása ellenében díjazás illeti meg. Felhasználáson pedig a 9/1969. (XII. 29.) MM sz. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerint azt a folyamatot kell érteni, amely a művet vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti. Ez a feltétel a gyakorlat szerint a mű többszörözése vagy annak előkészülete esetén már megvalósul, az adott esetben pedig a mű többszörözése kétségtelenül megtörtént. A folyóirat megjelenésével kapcsolatos teendőket azonban maga a felperes végezte. Az alperes egyesület vezetősége őt tekintette szakértőnek minden idevágó kérdésben. Saját maga járt el a nyomdai előállítás munkáival kapcsolatban is, szakismeretei tették alkalmassá annak eldöntésére, melyik nyomda képes a folyóirat előállítására és hogy az előállított példányok terjesztésre alkalmasak-e. Magán a felperesen múlt tehát, hogy a terjesztés meghiúsulása miatt az alperes a folyóirattal kapcsolatos költségeket nem tudja fedezni. Az alperes által joggal kifogásolt tartalom, a követelményeknek meg nem felelő fordítás, az áttekinthetetlen szerkesztés és a folyóirat kiállításának színvonala mellett azonban a folyóirat terjesztésének egyéb akadálya is felmerült. A 26/1959. (V. 1.) Korm. sz. rendelet 8. §-a szerint az ország területén előállított minden időszaki lapon fel kell tüntetni — egyebek között — a felelős szerkesztő nevét. A perbeli lappéldány impresszuma felelős szerkesztőként a felperest tünteti fel annak ellenére, hogy a lapkiadási engedély szerint a folyóirat felelős szerkesztője dr. J. B. Az impresszum ezek szerint nem felelt meg a jogszabály előírásainak, s ez az idézett rendelet 12. §-ának c) pontja szerint a terjesztésnek még abban az esetben is akadálya, ha egyébként a sajtótermék terjesztéséhez szükséges engedély rendelkezésre áll. Az impresszumnak ez a hiányossága kétségtelenül a felperes magatartására vezethető vissza, maga a felperes idézte elő tehát azt a helyzetet, hogy az alperes még abban a keretben sem tud szerzői jogdíjat fizetni, amely keretben a felperest a cikkek színvonalához mérten a szerzői jogdíj megillette volna. A felperes tehát a Ptk. 4. §-ának (3) bekezdése értelmében saját felróható magatartása miatt meg nem jelent sajtótermékkel kapcsolatban követelést nem érvényesíthet. [Legf. Bír. Pf. III. 20134/1975. sz., BH 1975/10. sz. 461.] 21. A munkaköri kötelezettség teljesítéseként készített tervekért (szellemi alkotásért) szerzői díj akkor sem jár, ha tervezéssel és kivitelezéssel egyaránt foglalkozó munkáltató e tervek felhasználásával végzett építőipari kivitelezési tevékenységet [1969. évi III. tv. 14. § (1) bek., 44. § (1) 31