Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)
egyesületek viszont az új rendezéssel ezt a jellegüket elvesztették, és így most már a többi egyesülettel azonos megítélés alá esnek. Mindezek következtében a sportegyesület és a Pp. 396. §-ában említett szocialista szervezet között keletkezett per nem minősül gazdasági pernek, az ilyen perben tehát a Pp. XXV. fejezetében foglalt eljárási szabályokat nem lehet irányadónak tekinteni. b) A vadásztársaság az 1972. évi 21. számú törvényerejű rendelettel módosított 1970. évi 35. számú törvényerejű rendelet hatálya alá eső egyesület. Az egyesületek azonban nem szerepelnek a Pp. 396. §-ában említett szocialista szervezetek között, s így a vadásztársaságok sem tartoznak a Pp. 396. §-ában felsorolt szocialista szervezetek közé. Peres ügyeikre ezért a Pp. XXV. fejezetében foglalt eljárási szabályokat nem lehet alkalmazni. c) Az ügyvédi munkaközösség hasonlóképpen nem tekinthető a Pp. 396. §-ában felsorolt egyik szervezetnek sem. Tulajdonjogi viszonyaira a Ptk. 90. §-ához fűzött indokolás és a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 356. számú állásfoglalása szerint a szövetkezeti tulajdon szabályait kell megfelelően alkalmazni, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügyvédi munkaközösség azonos lenne a szövetkezettel, illetőleg hogy azzal más vonatkozásban is azonos elbírálás alá esnék. A Ptk. 68. §-ához fűzött indokolásból is megállapíthatóan társadalmi szervezeten a dolgozóknak azokat az átfogó — elsősorban politikai — tömegszervezeteit kell érteni, amelyek létrejöttüket, működésüket, az államhoz való viszonyukat tekintve az egyesületek kereteit meghaladják. Az ügyvédi munkaközösség, amelynek működésére és feladatkörére nem elsősorban a politikai és társadalmi tevékenység a jellemző, a társadalmi szervezet lényeges jegyeit nem viseli magán, ezért társadalmi szervezetnek sem lehet tekinteni. Mindezekhez képest az ügyvédi munkaközösség az állam által engedélyezett olyan sajátos személyegyesülés, amelyet a Pp. 396. §-ában említett egyik szocialista szervezettel sem lehet azonosítani. [PKT—GKT 2/1974. sz. (BH 1974/5. sz.) áf-sal módosított 2/1973. sz., BH 1973/11. sz.] e) A személyhez fűződő jogok ea) A személyhez fűződő jogok védelme 17. Személyhez fűződő jogot sért a dolgozóról valótlan adatokat tartalmazó tájékoztatás [Ptk. 82. §, 85. § (2) bek.]. [P. törv. IV. 20 388/1972. sz., BH 1973/2. sz. 60. — L. 594. sorszám alatt.] eb) Szerzői jog 18. Szerzőtársak azok, akik olyan közös művet alkotnak, amelyeknek részei a mű sérelme nélkül nem választhatók szét, ha pedig a közös mű annak sérelme nélkül részeire szétválasztható, a szerzőket társszerzőknek kell tekinteni (1969. évi III. tv. 5., 15., 40. §). A perbeli daljáték zenéjét az 1923. évben meghalt K. P. szerezte, szövegét 27