Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)
gok értékcsökkentő hatása ugyanis rendszerint eltérő. Az önálló szolgalmi joggal együtt járó vagyoni és egyéb hátrány kiegyenlítéséért kötelesek kártalanítást fizetni. Ezért az alperesek egyetemleges marasztalása nem volt jogszerű. Megjegyzi végül a Legfelsőbb Bíróság, hogy a nyilvános ülésen a felperes csatolta a földhivatalnak a felpereshez intézett felhívását. Ennek szövegéből az tűnik ki, hogy a perbeli területet a zártkertrendezés érintette, és a felperesnek az itt megtartható földtulajdona nem haladhatja meg az 1967. évi IV. tv. 21. §-ában meghatározott személyi földtulajdon és használat mértékét. A felek közötti jogvita végleges rendezésénél ennek a körülménynek is jelentősége van. Ezért az érdemi döntés meghozatala előtt a vonatkozó földhivatali iratokat is be kell szerezni, és a szakértőt az újabb tulajdoni és területváltozásokra is figyelemmel kell véleményének kiegészítésére felhívni. (P. törv. IV. 20 273/1972. sz., BH 1973/2. sz. 66.) 95. Abban a kérdésben, hogy a gázüzemet bányaszolgalmi jog megilleti-e és milyen mértékben, a bányaszolgalmi jog alapítására vonatkozó hatásköri és eljárási szabályok az irányadóak [1969. évi VII. tv. 37. §, 1960. évi III. tv. 46. § (2) bek., 12/1970. (VII. 1.) NIM sz. r. 14. § (2) bek., 9/1961. (III. 30.) Korm. sz. r. 81. §]. A felperesek a perbeli ingatlanok tulajdonjogát az 1969., illetve az 1970. évben kötött adásvételi szerződéssel szerezték. Az ingatlanokon még 1962-ben — a felperesek tulajdonszerzése előtt — az alperes a terepszint alatt olaj, gáz, illetve víz szállítására szolgáló vezetékeket helyezett el, amelyeket jelenleg is üzemeltet. E vezetékek elhelyezését és üzembe helyezését követően a kerületi bányaműszaki felügyelőség az 1968. február 28-án kelt határozatával bányatelkeket alakított ki. A bányatelek a felperesek ingatlanait is magában foglalja. Az említett határozat szerint a bányatelek határain belül fekvő ingatlanokon az 1960. évi III. tv. 47. §-ának (1) bekezdése értelmében csak az építési hatóságnak a bányavállalat hozzájárulásával adott engedélye alapján szabad építkezni. A felperesek építési engedély megadását kérték családi lakóház, kerítés és melléképület építésére. Az építésügyi hatóság az engedélyt nem adta meg, figyelemmel arra is, hogy az ingatlan bányatelek határai között fekszik, az engedély megadásához pedig az alperes nem járult hozzá. A felperesek módosított keresetükben a perbeli ingatlanok alatt húzódó vezetéknek olyan távolságra való áthelyezésére kérték kötelezni az alperest, hogy az az építkezéseket ne zavarja. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az első fokú bíróság az ügy áttételét rendelte el az államigazgatási hatósághoz azzal az indokolással, hogy a bányakár megállapítása felől az 1960. évi III. tv. 44. §-a értelmében e hatóság határoz. E végzést a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot az eljárás folytatására és új határozat hozatalára utasította. Álláspontját azzal indokolta, hogy a felperesek tulajdonjoguk kizárólagosságára alapítják a kereseti igényüket, így ennek elbírálása bírósági hatáskörbe tartozik. 234