Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

szerint a bíróság a közös tulajdon tárgyát a Ptk. 148. §-ának (2) bekezdése alapján nem adhatja olyan tulajdonostárs tulajdonába, akinek tulajdonszerzése jogszabály tilalmába ütközik. Az érdemi döntést megelőzőleg tehát a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy az alperes részére az illetékes államigazgatási hatóság az R. 6. §-ában írt felmentést megadta-e. A fellebbezési eljárás során az alperes csatolt ugyan egy záradékolt nyilatkozatot, ez az okirat azonban tartalmát tekintve nem ad felmentést a második lakás tulajdonjogának megszerzését tilalmazó jogszabályi rendelkezés alkalmazása alól. Egyébként a perben az alperes mindvégig azzal érvelt, hogy a perbeli házban csak egy lakás van és a záradékolt nyilatkozata sem tartalmazza a tényeknek megfelelő azt a bejelentést, hogy a további V2 házrész magáhozváltása esetén valójában két önálló lakástulajdonnal rendelkeznék. Minthogy az iratokhoz csatolt hatósági záradékolás sem ad felmentést az alperesnek a tulajdonszerzési korlátozás alól, kétséges, hogy az alperes egyáltalában magához válthatja-e a felperes tulajdoni illetőségét, ehhez képest kétséges az is, hogy a jogerős ítélet végrehajtható-e. Arra helytállóan utalt a másodfokú bíróság, hogy a Ptk. 147. §-a értelmében a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. Ettől függetlenül azonban lehetnek olyan esetek, amikor a közös tulajdon megszüntetésére irányuló igény alaptalannak mutatkozik (PK. 10. sz. állásfoglalás VI. pont). A per adatai szerint a felperes műszaki egyetemet végző nagykorú fiával másfél szobás bérlakásban lakik. Az alperes egyedülálló személy, aki a feleségétől történt különválása után 1966-ban költözött a perbeli lakásban bennlakó anyjához (örökhagyóhoz). Az alperes lakásigényét a földszinti lakás teljes mértékben kielégíti, az emeleti lakást albérletbe adás útján hasznosítja. A felperes kijelentette, hogy ő csupán a közös tulajdonban levő két lakás egyikébe kíván beköltözni és az alperes részére hajlandó választási jogot is biztosítani. Olyan nyilatkozatot is tett a felperes, hogy ha a perbeli házba a bírói ítélet alapján fiával együtt beköltözhet, akkor a jelenleg bérelt lakását a tanács rendelkezésére kívánja bocsátani. A másodfokú bíróság azt a döntését, hogy az alperest jogosította fel a felperes tulajdoni illetőségének magáhozváltására, azzal indokolta, hogy ellenkező döntés esetén mindkét félnek költöznie kellene, az alperesnek pedig még a saját albérlői részére is lakást kellene biztosítania. Ez a megállapítás egyfelől nem helytálló, mert a felperes által biztosított választási jog folytán az alperes a költözködést elkerülheti, másfelől azonban nem is döntő jelentőségű. Az albérlők elhelyezésével kapcsolatban jelentkező nehézségeket pedig nem lehet az alperes javára mint „méltánylást érdemlő körülményeket" figyelembe venni. Az alperes a tulajdonostársának megkérdezése és hozzájárulása nélkül jogellenesen hasznosítja a közös tulajdonban álló ház lakószobáinak nagyobb részét albérletbeadás útján. Ez a magatartása ugyanis ellentétben áll a Ptk. 140. §-ának rendelkezéseivel. A közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos döntés tehát egyrészt megalapozatlan, másrészt törvénysértő. A fentebb már idézett PK 10. sz. állásfoglalás IV. pontjában foglaltak értelmében, ha olyan közös házról van szó, amelyben az egyik tulajdonostárs bennlakik és kiköltözni a közösség megszűnte esetén sem hajlandó, 116