Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

lajdonjog telekkönyvi bejegyeztetése előtt eladja, vagy a korlátozás alól felmentést szerez. A rendelet hatálybalépése utáni szerzést ugyanis annak 3—6. §^ai szabályozzák, ezek pedig ilyen feltételes szerzést nem engednek. A megyei bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja tehát szintén téves. Téves és törvénysértő végül a megyei bíróság ítélete azért is, mert a bíróság nem hozhat olyan ítéletet, amelyről eleve kétséges, hogy végrehajtásanem ütközik-e jogszabályba. A telekkönyvi bejegyzés feltételeit tehát, közelebbről azt, hogy a felperes tulajdonjoga telekkönyvileg bejegyezhető lesz, mindenképpen az ítélet meghozatala előtt kellett volna tisztázni. A per adatai szerint a felperesnek már van egy beépített lakótelke. Anélkül tehát, hogy a 32/1971. (X. 5.) Korm. sz. rendelet 6. §^ában szabályozott felmentést megkapta volna, a kifejtettek értelmében nem lehetett őt feljogosítani az alperes ingatlan-illetőségének magához váltására. E szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy a felperes előadása szerint a lakótelkén levő épület lényegében csak egy kunyhó. Abban az esetben ugyanis, ha ez az épület tényleg csak szükséglakás vagy lakás céljára használt olyan helyiség, amely még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg, az ingatlant valóban nem lakóháznak, hanem a 25/1971. (X. 5.) ÉVM—IM sz. rendelet 1. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében beépítetlen lakóteleknek kell minősíteni, a tulajdonszerzési korlátozás azonban a 26/1971. (X. 5.) ÉVM—IM sz. rendelet 5. §-a szerint ekkor is fennáll. A peres felek között vitás volt, hogy az alperes ténylegesen a perbeli lakásban vagy pedig M-n a nővérénél lakik-e. A perben eljárt bíróságok e kérdés tisztázása érdekében bizonyítást egyáltalán nem vettek fel, így megalapozatlan a megyei bíróságnak az a megállapítása, hogy az alperes nem lakik az ingatlanban, valamint az ezen alapuló az az álláspontja is, hogy erre figyelemmel tévedés nélkül történt az ingatlan megváltási árának megállapítása a beköltözhető állapot alapján, vagyis hogy az alperest az ingatlan birtokba bocsátására lehetett kötelezni. Nem vitás tény, hogy az ingatlant nem lehet természetben megosztani. A felperest — ha a tulajdonszerzési korlátozás alól felmentést nem kap — a 'kifejtettekre tekintettel, az alperest pedig a jelenlegi helyzetben amiatt nem lehet a másik társtulajdonos iUetőségének magához váltatására feljogosítani, mert arra anyagi ereje nincs. így a Ptk. 148. §-ában meghatározott közösség megszüntetési módok közül egyedül az árverési értékesítés jöhet szóba. A PK 10. számú állásfoglalás V. pontja szerint azonban az alperest — ha tényleg benn lakik a lakásban, az tehát nem tekinthető üresen állónak — ebben az esetben sem lehet az ingatlan kiürítésére minden feltétel nélkül kötelezni. Ekkor ugyanis csak annak kimondására van mód, hogy az árverési értékesítést elsősorban olyan feltétellel kell megkísérelni, hogy ha az árverési vevő a részére megfelelő cserelakást ajánl fel, köteles az ingatlanból kiköltözni. Minthogy a bíróságok az említett jogszabályoknak és a kollégiumi 70