Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

A felperes a házingatlan értékesítésére tekintettel módosította keresetét s a vételár V2 részét igényelte. Emellett a házassági együttélés megszakadása utáni időre az alperest havi 400 Ft lakáshasználati díj fizetésére is kérte kötelezni. Az alperes által előterjesztett beszámítási kifogást túlnyomó részben helytállónak találta. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítéletben kifejtett álláspontja szerint: miután a felek házassága elsősorban a felperes felróható magatartása folytán romlott meg, a nevezettet nem illeti meg a tulajdoni arányának megfelelő rész a vételárból. Figyelembe vette azt is, hogy a bíróság a volt közös lakás használatára — a bontóperi ítéletben — az alperest jogosította fel. Ezért megállapította, hogy az ítéletében részletezett ellenkövetelések beszámítása folytán, valamint a már kifizetett 40 000 Ft-tal a felperes igénye kielégítésre került. Az ítélet ellen fellebbező felperes az alperesnek 40 000 Ft fizetésére kötelezését, míg az alperes az első fokú ítélet helyben hagyását kérte. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest arra kötelezte, hogy fizessen a felperesnek 15 nap alatt 22 359 Ft-ot. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor nem találta jelentősnek azokat a körülményeket, amelyeket az első fokú bíróság helyesen értékelt az értékesített ingatlan beköltözhető módon történt értékesítése körében. A tényállásból kitűnően az alperes a felek közös gyermekével jogerős ítélet alapján használta a perbeli közös tulajdonban volt lakást. A másodfokú bíróság nem vizsgálta és nem is értékelte, hogy vannak-e olyan méltánylandó körülmények, amelyek folytán a lakás használatára jogerős ítélettel feljogosított alperesnek az eladási árból nagyobb arányú részesedésre van joga, mint a felperesnek. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma a 10. sz. állásfoglalásában rámutatott, hogy közös tulajdon megszüntetése esetén az ingatlanban való bennlakásból bekövetkező értékcsökkenést általában a bennlakó tulajdonostársnak kell viselnie. Ezt a számítási módot azonban — az állásfoglalásban kifejtettek szerint — nem lehet mindig mereven alkalmazni. A szükséghez képest — amikor az méltánytalan eredményt hozna — vizsgálni kell, hogy a bennlakó tulajdonostárs hogyan került a házingatlan birtokába. Nem éppen a másik tulajdonostársnak az érdekét szolgálta-e a beköltözés stb. Különösen a különélő vagy elvált házastársak esetében kell tüzetesen vizsgálni, hogy miként maradt egyikük birtokban. Amennyiben pl. az egyik fél erőszakos fellépése a másikat távozásra kényszerítette, az erőszakos magatartás minden anyagi jogi következménye az ilyen magatartást tanúsító félre hárítható. Ilyenkor a lakottságból eredő értékcsökkenés a birtokban maradó fél terhére számolandó el. Amennyiben azonban a bíróság — családvédelmi szempontokra tekintettel — az ingatlan kizárólagos használatát az egyik volt házastárs javára biztosította, az eredmény az lehet, hogy a bennlakás által okozott értékcsökkenés következményeit egyáltalán nem, vagy ha igen, akkor csak bizonyos mértékben lehet a bennlakóra hárítaná. Általában — ha a felek másként nem állapodnak meg, vagy a meg67