Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

a szóban forgó lakóépület lakottsága miatt levont 52 836 Ft-ból őt tulajdoni aránya szerint 3302 Ft illeti, ennek megfizetésére kérte őket kötelezni a tulajdoni arányuk szerinti megosztásban. így a II. r. alperessel szemben a keresete 2201 Ft és járulékai megfizetésére irányult. A per során az I. r. alperessel szemben a keresetétől elállott, a II. r. alperessel szemben pedig 1755 Ft-ra szállította le a keresetét azért, mert követelésébe beszámította azt a 446 Ft-ot, amellyel az utóbbinak az általa a közös ingatlanon végzett tatarozásából kifolyóan tartozott. Az első fokú bíróság a II. r. alperest a kereset szerint marasztalta. Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint a kártalanítási összeg felosztásánál irányadóak ugyan a PK 10. sz. állásfoglalásban kifejtett jogelvek, az adott esetben azonban a 11. r. alperesre nézve nem eredményez méltánytalanságot és aránytalanságot a kereseti követelés megítélése. Az alperes ugyanis a perbeli korszerűtlen lakásból és mostoha körülmények közül ellenszolgáltatás nélkül olyan modern cserelakásba fog kerülni, amelynek értéke jóval meghaladja azt az összeget, amelyet a felperesnek és erre irányuló igényük esetén a többi tulajdonostársnak tartozik megtéríteni annak folytán, hogy az általa lakott lakrész értékét a bennlakása és cserelakás igénye miatt 40%-kal csökkentették. A felperes a levonás miatt a tulajdoni hányadához viszonyítva kisebb összegű kártalanításhoz jutott és éppen reá nézve eredményezne méltánytalanságot és aránytalanságot, ha a levonást nem a bennlakó, hanem a birtokon kívül levő tulajdonostársak is viselnék. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A peres felek közös tulajdona a kisajátítás folytán megszűnt. így a kártalanítási összeg felosztása kérdésében közöttük felmerült vita lényegében a közös tulajdon megszűnése kapcsán befolyt ellenértékből való részesedésük körül forog, azt tehát a Ptk. 148. §-ában foglalt rendelkezés és a PK 10. sz. állásfoglalásban kifejtettek szerint kell eldönteni. Az állásfoglalás azt fejti ki, hogy a saját bennlakása folytán előállott értékcsökkenés következményeit általában a bennlakó tulajdonostársnak kell ugyan viselnie, előfordulhatnak azonban olyan méltánylandó körülmények is, amelyek azt eredményezhetik, hogy e következményeket egyáltalán nem vagy csak bizonyos mértékben lehet a bennlakóra hárítani. Minden esetben vizsgálni kell, hogy a bennlakó tulajdonostárs hogyan került a házba, nem éppen a többi tulajdonostárs akaratából^e és az ő érdekükben is, volt-e és milyen megállapodás ezzel kapcsolatban a tulajdonostársak között, eleget tett-e ennek a bennlakó stb. Olyan helyzetet azonban nem szabad létesíteni, hogy a bennlakó az ingatlan ellenértékéből egyáltalán nem vagy csak kirívóan aránytalanul részesüljön. A perben eljárt bíróságok e körülményeket nem vizsgálták, de ettől eltekintve is téves az az álláspontjuk, hogy a II. r. alperesre nézve nem eredményez méltánytalanságot a kereseti követelés megítélése, mert a részére juttatandó cserelakás értéke meghaladja azt az összeget, amelyet a felperesnek és erre irányuló igényük esetén a többi tulajdonostársnak tartozik megtéríteni. 65