Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

Abban a kérdésben azonban, hogy a felperes a perben az elővásárlási jogát jogszerűen gyakorolta-e, a másodfokú bíróság ítélete megalapo­zatlan. A felperes elővásárlási joga a Ptk. 145. §-ának (2) bekezdésén alapul. A Ptk. 377. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. 376. §-ában foglalt rendelkezéseket a jogszabályon alapuló elővásárlási jogra is alkalmazni kell. Ebből a rendelkezésből viszont az következik, hogy az ajánlat közlésére és az elővásárlási jog gyakorlására a Ptk. 277. §-ában fog­lalt — a felek együttműködésére vonatkozó — rendelkezések is alkal­mazandók, tehát úgy kell eljárniuk, ahogy az az adott helyzetben ál­talában elvárható. A Legfelsőbb Bíróság 9. sz. polgári kollégiumi állásfoglalásának X. pontja értelmében a vételi ajánlatot egész terjedelmében kell közölni az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal. Az állásfoglalás indokolása szerint a Ptk. 365. §-ának (3) bekezdése értelmében ingatlan adásvéte­lének érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges. Ebből következik, hogy az elővásárlásra jogosulttal az ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatot, az eladóval pedig az elfogadó nyilatkozatot — ahhoz, hogy joghatályos legyen — írásban kell közölni. A per eddigi adatai alapján kétségtelen tény, hogy a vételi ajánlat­nak ilyen értelmű közlése a felperessel nem történt meg. Az adott esetben nemcsak ez az eldöntendő kérdés. A jogvita lényege ugyanis nemcsak az, hogy a vételi ajánlat közlése a felperessel a PK 9. sz. ál­lásfoglalás X. pontja értelmében megtörtént-e, hanem az is, hogy a felperes az I. r. alperes eladási szándékáról és a kötendő szerződés lé­nyeges tartalmáról értesülve milyen magatartást tanúsított és ez jogi­lag miként értékelendő. Ebben a vonatkozásban a tényállás bővebb fel­derítése szükséges. (P. törv. I. 20 176/1970. sz., BH 1971/8. sz. 6842.) 46. Közös tulajdonban álló ingatlanra hivatalból elrendelt telekátala­kítás esetén a kártalanítási igénnyel bármelyik tulajdonostárs önállóan is felléphet (Ptk. 146. §). (P. törv. I. 20 185/1971. sz., BH 1971/11. sz. 6951. — L. 72. sorszám alatt.) 47. A közös tulajdonban álló házingatlanban levő lakásra (közös tu­lajdonban levő öröklakásra) létesített bérleti jogviszony felmondására és a felmondás érvényességének megállapítása iránt per indítására — az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 76. §-án alapuló felmondás ki­vételével — bármelyik tulajdonostárs jogosult. [A PK 369. (BH 1971/6. sz.) sz. állásfoglalással módosított PK 63. sz. (PH 239. old.) — L. 164. sorszám alatt.] i) A közös tulajdon megszüntetése 48. I. Ingatlan közös tulajdonának megszüntetésénél a bíróság — egyetértés hiányában — a Ptk. 148. §-ában meghatározott megszünte­tési módok közül a legmegfelelőbbet választhatja. 54

Next

/
Thumbnails
Contents