Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

szakértő miként becsülte meg a kárt. Ezzel szemben V. T., az alperes dolgozója azt vallotta, hogy az előzetes kárbecsléseknél még növényszámlálást is végeztek, a végleges kárbecslésnél azonban már nem volt jelen. L. Gy., Z. O. és M. K. említették, hogy az átvizsgált táblák közül néhánynál „jégkárt" is észleltek, erre egyébként F. Gy. szakértő is utalt. A bizonyítási adatok ismeretében megállapítható tehát, hogy a vadkárbecslés nem a 30/1970. (XII. 24.) MÉM sz. rendelet 30—33. §-aiban szabályozott módon történt. Az eljárt bíróságoknak tisztázniuk kellett volna, hogy a szakértői megállapítás és a felperes dolgozói által végzett becslés közötti ellentét miből ered, és ennek érdekében részletesen ki kellett volna hallgatni F. Gy-t, valamint a termésbecslés alkalmával jelen volt tanúkat. Szükség lett volna a jégkárra vonatkozó adatok beszerzésére is. A felperes a keresetlevélben kifejezetten kérte az Állami Biztosítótól az elemi kárra vonatkozó iratok beszerzését. Az eljárás során egyébként adatok merültek fel arra, hogy F. Gy. az Állami Biztosítónak az elemi károk becslésénél eljáró szakértője. Ennek tisztázása azért sem lett volna mellőzhető, mert a szakértő véleményének mérlegelésénél esetleg az utóbbi körülménynek jelentősége lehet. Megállapítható egyébként, hogy dr. V. F. igazságügyi szakértő sem fogadta el teljes egészében helyesnek az államigazgatási eljárás során kirendelt F. Gy. szakértő becslését. Az A/6 és A/9, jelű táblákon kimutatott 25%-os, illetőleg 50%-os kár megállapítását ugyanis „irreálisnak" minősítette, és az eredeti becsléstől eltérve mindössze 18, illetőleg 25%os kárt vett alapul. Erre is figyelemmel indokolt lett volna F. Gy. és dr. V. F. szakértő együttes meghallgatása annak a körülménynek a tisztázása végett, hogy az igazságügyi szakértő milyen tényekre és körülményekre figyelemmel minősítette a vadkárszakértőnek az A/6, és A/9, jelű gabonatáblák károsodására vonatkozó véleményét „irreálisan magasnak". A eljárt bíróságoknak tehát szélesebb körben kellett volna mindazokat az adatokat felderíteniük, amelyek alapján megnyugtató módon lett volna meghatározható a tényleges vadkár mértéke. Többek között indokolt lett volna annak vizsgálata is, hogy az egyes gabonatáblákon hasonló művelés mellett az alperes milyen terméseredményt ért el a károsodás évében; ilyen adatok hiányában pedig a korábbi évek terméseredményeit — szükség esetén a hasonló adottságú környező mezőgazdasági nagyüzemek azonos művelési ágú tábláin elért terméseredményt — lehetett volna összehasonlító adatként felhasználni. Ilyen öszszehasonlító adatok feltárása is elősegíthette volna a tényállás tüzetesebb tisztázását és a vadkár mértéke tekintetében megnyugtató alapokon nyugvó ítélet hozatalát. Nem fogadható el az első fokú bíróságnak — a másodfokú bíróság által nem kifogásolt — az az álláspontja, hogy a termés betakarítása után a kár százalékosan megállapított mértékét már nem lehet vitatni. Ezek szerint tehát a bíróság csak annak vizsgálatára szorítkozhatnék, hogy a kárbecslési eljárást szabályszerűen folytatták-e le. Ennek az álláspontnak az érvényre juttatása azt jelentené, hogy a bíróság a vad195