Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)
alapján kiegészítendőnek tartja az alábbiakkal. Miután az örökhagyó a házas-ingatlanát eladta, a felpereseknek és a felek K. utónevű testvérének egyenként 70 000 Ft-ot, az alperesnek pedig legalább 100 000 Ft-ot adott. Amikor a kórházban a „Kötelezvény" elnevezésű okirat elkészült, Ö. J. tanú megemlítette az örökhagyónak, hogy az abban írt 8 napos teljesítési határidő kevés, 15 nap határidőt kellene megszabni. Erre az örökhagyó kijelentette, hogy „maradhat a 8 nap, hiszen a pénz megvan". Később e tanút az örökhagyó arra kérte, mondja meg a felperesnek, hogy kap még 10 000 Ft-ot. A tanú azonban nem találkozott a felperessel, hanem csak annak 13—14 éves leányával, akinek elmondta, hogy „kap ám a mamája még 10 000 Ft-ot, mert a nagyapa így intézkedett". Az ily módon kiegészített tényállásból pedig azt kell megállapítani, hogy az örökhagyó nem halál esetére szóló intézkedést tett. Ilyen megállapításnak ellene mond már az is, hogy az örökhagyó a perben szereplő két okirat között elnevezésükben is különbséget tett: a korábban (1969. december 15-én) készült okiratnak az elnevezése „végrendelet", annak pedig, amely a kórházban készült: „Kötelezvény". Az utóbbi okiratban tehát az örökhagyó nyilvánvalóan nem akart végintézkedni és annak keretében meghagyást rendelni, mégpedig annál kevésbé, mert a „Kötelezvényében még utalás sem volt arra, hogy az alperesnek az örökhagyó halálától függően vagy a halála után kellett volna teljesítenie. Éppen ellenkezőleg, a teljesítési határidő minden feltételtől, tehát az örökhagyó halálától függetlenül 8 napban volt meghatározva, és annak az örökhagyó indokát is adta azzal, hogy a pénz megvan. Ezekből következik, hogy az örökhagyó szándéka — a házingatlan eladási árának egyenletesebb elosztása érdekében — nyilvánvalóan az volt, hogy az alperes az intézkedésétől számított 8 nap alatt fizessen a felperesnek 10 000 Ft-ot. A kötelezvény kiállítása után pedig, az örökhagyóval folytatott beszélgetés során, ennek teljesítését az alperes vállalta is. Az örökhagyó és az alperes között tehát élők közötti jogügylet, mégpedig harmadik személy javára szóló szerződés jött létre, amelynél fogva a Ptk. 233. §-a (1) bekezdésének rendelkezéséhez képest a felperes jogosulttá vált arra, hogy az alperestől a teljesítést követelje még akkor is, ha ez a szerződés csak szóbelileg jött létre. A kifejtetteken túl a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt, hogy addig, ameddig csak a „Kötelezvény" létezett, az abban foglalt intézkedés csak az örökhagyó egyoldalú akaratát tükrözte, következésképpen szó lehetett volna egyoldalú jognyilatkozatról, végintézkedésről. Amidőn azonban az alperes az örökhagyóval történt megállapodás alapján vállalta a felperes részére való teljesítést, már kétoldalú jogügylet jött létre, amely semmiképpen nem minősül végintézkedés keretében rendelt meghagyásnak, annál kevésbé, mert az alperesnek nem is az örökölt vagyonból, hanem a korábban már megkapott „házrészből", vagyis az ingatlan eladási árából neki már átadott összegből kellett teljesítenie. A szóban levő, élők között létrejött kétoldalú jogügylet e jellegén tehát még az sem változtatna, ha a 8 napos teljesítési ha138