Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

munkálatok során okozott károk megtérítésére a kisajátítási kártalanítás szabályait kell alkalmazni, azt jelenti, hogy ha az előmunkálatok során kárt okoztak, ennek összegét a kisajátítási kártalanításra vonatkozó anyagi és eljárási szabályok szerint kell megállapítani, nem pedig azt, hogy kártérítés címén olyan igények is bevonhatók ebbe az eljárásba, amelyek nem kártérítési, hanem kártalanítás iránti igények: nem a károkozásból, hanem a kisajátítás tényéből erednek, és így csak a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése után érvényesíthetők bírósági úton. Minthogy az adott esetben a kisajátítás még nem történt meg, az értékveszteség megtérítésié iránti igény még időelőtti, és így a járásbíróság azt jogszabálysértéssel ítélte meg. A kifejtettekből következik, hogy tévesen hivatkozott a tvr. 13. §-ának (1) bekezdésére és a rendelet 40. §-ának b)—c) pontjára is. A járásbíróság jogi álláspontjával ellentétes álláspont helyességére utal a rendelet 80. §-ának (1) bekezdése, amely szerint az előmunkálatok során keletkezett károkról a végrehajtó bizottság titkára a helyszínen jegyzőkönyvet vesz fel, és azt a kisajátítási eljárást lefolytató igazgatási osztályhoz továbbítja. Nyilvánvaló ugyanis, hogy jegyzőkönyvezni csak a helyszínen megállapítható tényleges károkat lehet, a jegyzőkönyv felvétele nem irányul a visszamaradt ingatlanban bekövetkezett értékveszteség rögzítésére. Erre utal ennek a törvényhelynek a (4) bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, amely szerint az ott meghatározott feltétel esetén az előmunkálatok során okozott károk megtérítésére irányuló igényt a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási igénnyel együtt kell érvényesíteni. A jogszabály tehát különbséget tesz a kártérítési és a kártalanítási igények között. A perbeli esetben közút építése céljából megindítandó kisajátítási eljárásról van szó. Ilyen esetben a rendelet 10. §-ániak (1) bekezdéséből és 16. §-ából kitűnően egyszerűsített terv alapján is lehet kisajátítást kérni. Ilyenkor a kisajátítási határozatot nem küldik meg a telekkönyvi hatóságnak, és a 17. § (1) és (2) bekezdése szerint a későbbiek során további területek kisajátítására kerülhet sor vagy a kisajátított területek viszszaadására is. Nyilvánvaló hogy emiatt sem lehet a kisajátítási eljárás végleges befejezése előtt az értékveszteség kérdésében dönteni, hiszen még nem tudható, hogy a felperesi telkek területe véglegesen hogyan alakul. Nyilván ez volt az oka annak, hogy a per során a XVIII., valamint a XIX—XXI. r. és a XXII. r. felperes nem is tudott az értékveszteség tekintetében határozott igényt előterjeszteni, illetőleg úgy nyilatkozott, hogy e részben jogfenntartással él. A szakértő sem végzett az értékveszteség tekintetében összegszerű számítást. A járásbíróság pedig mérlegelés alapján állapította meg az értékveszteséget, de nem jelölte meg részletesen a mérlegelés alapjául szolgáló adatokat, ezért döntése megalapozatlan is. [P. törv. I. 20 021/1969. sz., BH 1969/7. sz. 6110.] 70. Kisajátítási kártalanításnál a kisajátított ingatlan teleknek minősítése [1/1965. (VII. 24.) PM—IM sz. r. 17. §, PK 14. sz.]. A városi tanács vb. építési és közlekedési osztálya az 1966. december 10-én kelt határozatával telekalakítás céljára igénybe vette az I. r. felperes tulajdonában álló 88 •-öl, a II—VI. r. felperesek tulajdonában 94