Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A törvényességi határozat rámutatott arra, hogy ingatlan telekkönyvi állapotát érintő perről lévén szó, a bíróságnak feltétlenül gondoskodnia kellett volna a perbeli ingatlanok hiteles telekkönyvi kivonatának a beszerzéséről. Szükségesnek tartotta a tényállás további felderítését, mindenekelőtt olyan telekkönyvi kivonat beszerzését, amely a perbeli ingatlan telekkönyvi betétjének B. lapjára vonatkozóan a megszűnt bejegyzéseket is magában foglalja, továbbá a telekkönyvi iratok beszerzését és az alperesi jogelődök (átruházók) tanúkénti kihallgatását az átruházás körülményeire. Az új eljárás során az eredeti felperes mellett — tehát ugyanabban a perállásban — perbeléptek „az ingatlan többi tulajdonosai is", akik a maguk részéről is a keresetet eredeti formájában terjesztették elő. A per adatai szerint a személyükben így bővült felperesek az alperesekkel szomszédos, a 218. hrsz. alatt felvett ingatlanok telekkönyvi tulajdonosai. A felperesek az új eljárásban csatolták az építésügyi hatóság által jóváhagyott megosztási vázrajzot, amely szerint az alperesek nevén álló ingatlanból 30 négyszögöl terület kerülhet leválasztásra. Ezek után a felperesek keresetüket módosították, és annak megállapítását kérték, hogy a vázrajzon megjelölt 30 négyszögöl területre szereztek tulajdonjogot elbirtoklás címén. Az alperesek viszontkeresetüket ugyanilyen értelemben „a 30 négyszögöl visszaadására" módosították. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperesek keresetét elutasította, az alperesek viszontkeresetének helyt adott, és a felpereseket 500 Ft együttes első- és másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A tanúvallomások alapján megállapítható, hogy az elbirtoklás 1926ban, de legkésőbb 1927-ben megkezdődött. Ilyen helyzetben a felperesek elbirtoklása még a Ptk. hatálybalépése előtt befejeződött, feltéve, ha az időközben meg nem szakadt. Ennek elbírálásánál viszont a Ptk. előtt érvényben volt jogszabályok az irányadók. Az akkori jogszabályok szerint az ingatlan elbirtoklását megszakította ugyan, ha az ingatlan tulajdonjogát visszterhes elidegenítés következtében a telekkönyvben átírták, de csakis a jóhiszemű szerzőfél javára. Nem volt jóhiszeműnek tekintendő a szerzőfél akkor, ha az átruházáskor az elbirtoklás folyamatban létéről tudott, vagy arról csak súlyos gondatlanságból nem tudott. Ebből a szempontból elsősorban H. A. és felesége akkori szerzőfelek jönnek számításba. A vitás terület már akkor a felperesek birtokában volt, s mivel az ő ingatlanukhoz volt csatolva, el volt kerítve, a telekhatár mindenki által felismerhető volt, így a szerzőfeleknek az elbirtoklásról tudniuk kellett, egyébként vallomásukban ezt el is ismerték. Az elbirtoklás tehát ekkor nem szakadt meg, az alperesek jogszerzése előtt pedig befejeződött. A másodfokú bíróság azonban a Ptk. 124. §-a (1) bekezdésének b) pontját is tévesen alkalmazta, illetőleg tévesen értelmezte. E jogsza51