Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

Az államigazgatási hatóság a felperes beruházásainak (kerítés, ásott kút, gyümölcsfa-telepítés stb.) ellenértékét 8716 Ft-ban állapította meg. Ezt az összeget a felperes meg is kapta. A felperes keresetében további 14 236 Ft megfizetésére kérte kötelezni az I. r. alperest. Utóbb keresetét kiterjesztette a II. r. alperesre, aki az OTP-vel 1966. március 25-én megkötött adásvételi szerződés alapján, 15 520 Ft vételárért a perbeli ingatlant megvásárolta. Az elsőfokú bíróság az I. r. alperessel szemben támasztott keresetet elutasította, míg a II. r. alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek a már kifizetett 8716 Ft-on felül fizessen meg további 6186 Ft-ot. Az elsőfokú ítélet ellen egyedül a II. r. alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét érintetlenül hagyta. Egyebekben az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben is teljes egészében elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperes és a II. r. alperes egymással nincsenek jogviszonyban. Az elsőfokú ítéletnek az I. r. alperessel kapcsolatos rendelkezése ellen irányuló törvényességi óvás alapos. A házhely-juttatás rendszerét a 35/1957. (VI. 21.) Korm. sz. rendelet megszüntette, s egyben az állami tulajdonban álló házhelyek értékesítésével az Országos Takarékpénztárt bízta meg. A kormányrendelet végrehajtása tárgyában megjelent 29/1957. (VIII. 12.) PM sz. rendelet 10. §-a szabályozza a házhelyjuttatásban részesült, de a juttatás megvonása folytán kártalanításra igényjogosult személyek megtérítési igényét. Eszerint a juttatott házhelyen végzett, meglevő és igazolt beruházások értékét — amennyiben azok a házhely rendeltetésszerű használatához szükségesek és annak értékét emelik — az időközi elhasználódás ellenértékének levonásával az érdekelt részére vissza kell fizetni. Amennyiben pedig az ilyen házhely értékesítésre kerül, a beruházások ellenértékeként kifizetett öszszeget az értékesítési árhoz hozzá kell számítani. E rendelkezésekből tehát megállapítható, hogy a régi és új tulaj do- r nos nem kerülnek közvetlen jogviszonyba. Az új tulajdonos ugyanis a kialkudott vételár kiegyenlítésével megfizeti a régi tulajdonos által végzett beruházások ellenértékét, amelyet egyébként az illetékes államigazgatási szerv köteles megtéríteni. A házhelyek értékesítéséből befolyó vételár az illetékes tanács vb. költségvetési számlájára kerül átutalásra, és amennyiben az adásvételi ügylet netán hatálytalanná válnék, az OTP a befizetett vételárat az illetékes helyi tanács terhére utalja vissza a vevő részére [29/1957. (VIII. 12.) PM sz. r. 9. § (2) bek.]. Az előadottakból az következik, hogy a házhely-juttatásban részesült személy által végzett beruházások ellenértékét a juttatást megvonó államigazgatási szervnek kell megtérítenie, éspedig a juttatás megvonásával egyidejűleg. Ha pedig ezt követően az ingatlan értékesítésre kerül, az új tulajdonos egyedül az OTP-vel kerül jogviszonyba. Az ettől eltérő álláspont tehát törvénysértő, a felperes a meg nem térült beruházási értékek megtérítését a juttatást megvonó államigazgatási szervtől igényelheti. [P. törv. I. 20 336/1968. sz. BH 1968/10. sz. 5835.] 46