Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

díj mértéke később a gyakorlatban a szerződésekben foglaltaktól részben eltérően alakult. A szerződések tartalmazzák azt a kikötést is, hogy az alperesnek jogában áll a táncművet külföldön is előadni. Az alperes az 1961-től 1967-ig terjedő időben a táncműveket több alkalommal adta elő különböző külföldi városokban. A legtöbb külföldi államban a koreográfusok nem részesülnek százalékos jogdíjban, hanem egyszeri összeget kapnák. A külföldi előadásokkal kapcsolatos szerződésekben a felperes részére szerzői jogdíjat általában nem kötöttek ki, ezért azt a külföldi felektől az említett okból utólagosan nem lehetett behajtani. A f elperes már 1964-től kezdve szóban sürgette az alperesnél a külföldi előadások után a szerzői jogdíjak kifizetését. Minthogy fellépése nem járt eredménnyel, panaszával 1966. január 25-én a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz fordult, ahol erről jegyzőkönyvet vettek fel. Ezt a jegyzőkönyvet a Szerzői Jogvédő Hivatal ugyanezen a napon az alperesnek megküldte. Ez azonban ugyanúgy eredménytelen maradt, mint a felperes korábbi jogi képviselőjének 1966. október 3-i felszólító levele is. A felperes ilyen előzmények után keresetlevelében az alperest — az általa belföldön tartott előadások esetén elérhető bruttó bevételnek a szerződésekben meghatározott százaléka szerint számítva — 30 016 Ft szerzői jogdíjnak és kamatainak a megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felügyeleti szervének felhívására tart előadásokat külföldön, a szerződéseket nem ő köti meg, a felperes által a táncműveinek külföldi előadása után egy-két esetben felvett szerzői jogdíjat sem ő fizette, a felperessel nincs jogviszonyban. Felhozta az alperes azt is, hogy a külföldi előadásokból bevétele nincs, tehát a felperest már csak ezért sem illetheti meg a bruttó bevétel meghatározott százaléka. Az 1962 májusa előtt keletkezett követeléssel kapcsolatban az alperes elévülési kifogással is élt. A felperes a keresetét az elsőfokú eljárás során 32 798 Ft-ra emelte fel. Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 20 809 Ft-ot, ennek 1965. augusztus 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 5%-os kamatát, valamint 2900 Ft perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek az alperest marasztaló részét megváltoztatta, a felperes keresetét teljesen elutasította, s a felperest 400 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. I. Az 1960. évi 11. sz. tvr. 95. §-ával hatályában fenntartott 1921. évi LIV. tv. 49. §-a szerint színművek, zenés színművek és zeneművek nyilvános előadására a törvényben meghatározott védelmi időn belül a szerzőnek van kizárólagos joga. Az 50. § pedig úgy rendelkezik, hogy a némajátékokat és koreográfiai műveket minden vonatkozásban, tehát nyilvános előadásuk kizárólagos joga tekintetében is, tartalmuk szerint vagy színműveknek vagy zenés színműveknek kell tekinteni. A törvény tehát a koreográfiai művet mint szellemi alkotást szerzői jogi oltalomban részesíti, s az alkotónak biztosítja a mű nyilvános előadásá26