Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

megfelelően nem volt biztosítva. Az a személy, aki korábban élelmezéséről gondoskodott, e tevékenységét beszüntette más irányú elfoglaltsága miatt. Az alperes apja — aki a társadalombiztosítási szervnél főorvos — tudott a felperesi jogelőd betegségéről azért is, mert a kórházból kikerülő rákos beteg személyek nyilvántartását ő vezette. Az 1965. március 10-én írásban megkötött tartási szerződésben a felek a felperesi jogelőd és az alperes voltak. Az alperes ebben az időben főiskolai hallgató volt, tanulmányait S-től távol folytatta. A felperesi jogelőd a szerződés megkötésekor tudta, hogy a tartással járó szolgáltatásokat nem az alperestől, hanem annak családjától fogja kapni, akik az alperes helyett fognak teljesíteni. Az alperes szülei azt kívánták biztosítani, hogy a főiskola elvégzése után, amikor majd munkaviszonyt létesít, az alperesnek S-ben megfelelő lakása legyen. A tartási szerződés szerint a felperes jogelődje az alperes tulajdonába adta a társasházbeli 2 szobából és mellékhelyiségekből álló öröklakását, valamint a közös tulajdonban levő telekből, építményrészekből és berendezésekből álló 2/59 tulajdoni illetőségét. Ennek ellenében viszont az alperes vállalta a felperesi jogelőd holtig tartó tartását, ennek keretében élelmezését, gondozását, betegségében való ápolását (a mosást), és holtigtartó ingyenes lakáshasználati jogot biztosított a tartásra jogosult számára. A felperes jogelődje hozzájárult ahhoz, hogy a szerződésben megjelölt öröklakásra és annak tartozékaira az alperes tulajdonjoga telekkönyvileg is be legyen jegyezve. Ennek telekkönyvi foganatosítása utóbb meg is történt. A felperesi jogelőd pert indított a tartási szerződés megszüntetése iránt, majd 1966. október 29-én meghalt, örököse a felperes, aki a perben jogutódként fellépett. Az iratok között vannak a kórházi zárójelentések. A néhai kezelőorvosának meghallgatását sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem rendelte el, ez utóbbi a felperes fellebbezésében foglalt kérése után sem. Az elsőfokú bíróság lényeges szerződésszegés hiányában a tartási szerződés megszüntetésére nem látott jogi lehetőséget. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A tényállásból kitűnően a tartási szerződést eltartói minőségben az alperes kötötte. Nem volt azonban az eljárás során vitás az, hogy az alperes a szerződést csak úgy kötötte meg, hogy helyette családtagjai fognak teljesíteni. A felek szándéka ez volt, erről tudomása volt a néhai eltartottnak is, aki ennek tudtában kötötte meg az alperessel a szerződést. Az alperes apja a társadalombiztosítási szervnél főorvos, akinek feladata volt — többek között — a kórházból kikerült rákos megbetegedésben szenvedők nyilvántartása. Az alperes apja maga is azt adta elő, hogy ismerte a néhai betegségét, amikor az eltartási szerződést megkötötték. Tanúvallomása során arra is utalt, hogy a néhait nem kezelte, de recepteket írt a részére. Ilyen helyzetben az eljárt bíróságoknak vizsgálniuk kellett volna azt is, hogy a kötelem orvosetikai szempontból nem esik-e kifogás alá, és a tartási szerződést a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre figyelemmel is érvényesnek lehet-e tekinteni. 137