Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

érvényességét kimondó jogerős bírósági határozat alapján a végrehajtást a bíróság végzéssel rendeli el, a végrehajtás foganatosítása pedig a községi, járási jogú városi, városi (fővárosi) kerületi tanács végrehajtó bizottsága lakásügyi szervének hatáskörébe tartozik". A 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 80. §-ának (3) bekezdése szerint a bérleti jogviszony megszűnése után a lakásban jogcím nélkül visszamaradt személyt a lakásból ki kell költöztetni. Ilyen esetben az elsőfokú lakásügyi hatóság dönt a kilakoltatott személy elhelyezése kérdésében. A Legfelsőbb Bíróság a Vhté. 21. §-ának helyes értelmezése és alkalmazása érdekében több kollégiumi állásfoglalást hozott és tett közzé a „Bírósági Határozatok"-ban az egységes bírói gyakorlat kialakítása céljából. így a PK 230. sz. állásfoglalás (BH 1956/3. sz.) — amelyet a PK 829. sz. állásfoglalás (BH 1962. 9. sz.) 75. pontja, PJD I. 331.) változatlanul fenntartott — kimondotta, hogy a jogcím nélkül használt és nem kiutalás alapján birtokolt lakás kiürítésére irányuló végrehajtás foganatosítása is a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. A PK 456. sz. állásfoglalás (BH 1957/4. sz.) szerint, ha a bíróság csupán a bérleményhez tartozó egyes helyiségek, berendezési tárgyak stb. használata kérdésében keletkezett vitás ügyben hozott végrehajtható határozatot s a határozat végrehajtása folytán a kötelezett nem válik hajléktalanná, tehát szükséglakásba való elhelyezése szóba sem jöhet, az ilyen bírói határozat végrehajtása a bírósági végrehajtó hatáskörébe tartozik. Az állásfoglalás tehát arra az esetre tartalmazott iránymutatást, amikor a kötelezett nem válik hajléktalanná a bíróság határozatának végrehajtásakor. Ennek tipikus eseteit adták a társbérlők között felmerült lakáshasználat terjedelmével kapcsolatos perek, amikor lakáson belül kellett egyes helyiségeket kiüríteni vagy ingóságokat más helyen elhelyezni. A PK 829. sz. állásfoglalás 76. pontja (PJD I. 329.) az említett PK 456. sz. állásfoglalást a következő szöveggel egészítette ki: „Ugyanez vonatkozik a lakáscsereszerződés végrehajtására is, ha a csereszerződés végrehajtása folytán senki sem válik hajléktalanná". A 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 62. §-a, illetve 75. §-ának (3) bekezdése alapján indított perekben a felmondás érvényessége megállapításának és a kiürítésre való kötelezésnek — egyéb követelmények mellett — feltétele a megfelelő cserelakás biztosítása. A jogerős ítélet kötelezettje éppúgy nem válik hajléktalanná e „kényszercsere" végrehajtása folytán, mint az R. 10. §-a alapján létrejött és bírói ítélet alapján végrehajtásra kerülő lakáscsereszerződés esetén. A PK 456. sz. és a 829. sz. állásfoglalásokban kifejtett elvek azon a megfontoláson alapultak, hogy ha senki nem válik hajléktalanná, akkor a lakásügyi hatóságnak az elhelyezés tekintetében nincs semmi szerepe, így célszerűbb a végrehajtás tárgyában a bírósági hatáskör megállapítása. Miután a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 62. §-a és 75. §-ának (3) bekezdése értelmében — annak ellenére, hogy felmondás történik és ennek eredményeként születik végrehajtható jogerős ítélet, mégis — a csere tartalmi elemei vannak túlsúlyban, és mert a felek egyike sem 313