Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

válik hajléktalanná — következésképp a lakásügyi hatóságnak sincs az elhelyezés tekintetében szerepe —, ezért a PK 829. sz. állásfoglalás 76. pontjában foglaltak szerint kell eljárni az ilyen perekben hozott jogerős ítéletek végrehajtása során is. A fentiekből következően helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a felperes kérelmére végrehajtási lapot állított ki, és a végrehajtás foganatosítása végett a bírósági végrehajtói irodát kereste meg. Következésképp törvénysértőek a törvényességi óvással megtámadott elsőés másokfokú határozatok. [P. törv. III. 20 573/1966. sz., BH 1967/5. sz. 5307.] 222. A volt bérlő nem kötelezhető arra, hogy bérleti jogának megszűnése után a lakásban visszamaradt azt a személyt, akinek eltartására jogszabálynál vagy szerződésnél fogva nem köteles, űj lakásába befogadja [35/1956. (IX. 30.) MT sz. r. 80. § (3) bek.]. Az alperesek bérlőként laktak a felperes résztulajdonában álló szabad rendelkezésű ház szoba-konyhás lakásában. Velük lakott leányuk is, aki 1962. évben házasságot kötött Cs. V.-vel, és gyermekük is született. 1965. évben az alperesek egy szobából és konyhából álló házat vettek, oda véglegesen átköltöztek, leányukat és családját azonban nem voltak hajlandók magukkal vinni. A felperes mind az alperesek, mind azok veje és leánya ellen a lakás kiürítése iránt pert indított. Az elsőfokú bíróság valamennyi alperest a lakás kiürítésére, a szülőket pedig annak tűrésére kötelezte, hogy leányuk családját fogadják be az általuk vásárolt szoba-konyhás lakásba. A megyei bíróság mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének a szülőket befogadásra kötelező rendelkezését. Ezt azzal indokolta, hogy idevonatkozó kérelem a felperes részéről nem volt előterjesztve. Ilyen előzmények után a felperes újabb keresetlevelében most már kifejezetten kérte az alpereseknek arra vafó kötelezését, hogy fogadják be saját házunkba vejüket és leányukat gyermekükkel együtt, illetve tűrjék, hogy a végrehajtás során a lakásügyi hatóság a nevezetteket az alpereshez költöztesse. Az alperesek azzal védekeztek, hogy lakásuk kisméretű, vejük tüdőbeteg, és hogy a bérleményből történt kiköltözésükkor meghagyták leányuknak, hogy a lakás kulcsát adják át a felperesnek. Leányukkal egyébként nem hajlandók együttélni. Az elsőfokú bíróság az alpereseket a korábban velük lakott fiatalok befogadására kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy az alperesek megsértették a felperes jogait, midőn kiköltözésükkor visszahagyták a perbeli lakásban családtagként velük lakott leányukat és vejüket. Utalt arra is, hogy a korábbi perben hozott azonos döntését a másodfokú bíróság csak a vonatkozó kereseti kérelem hiánya okából változtatta meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. Az e határozatok ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az irányadó tényállás szerint az alperesek bérleti jogviszonya megszűnt, midőn véglegesen elköltöztek a felperes tulajdonában álló házból. Ezzel együtt megszűnt azonban az alperesek vejének és leányának is a lakás használatához való jogcíme, mert nevezettek csupán a bérlő jogán 314