Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

A járásbíróság — a jogerős ítéletével — mindkét alperes bűnösségét megállapította, és őket elítélte. A baleset alkalmával a gépkocsiban 16 089 Ft kár keletkezett; a felperes kérte az alpereseket annak megfizetésére kötelezni. Az elsőfokú bíróság ítéletében az I, r. alperest 10 437 Ft kártérítés fizetésére kötelezte, a II. r. alperessel szemben pedig a keresetet elutasította. Az volt az álláspontja, hogy a felperes kártérítési igénye nem a munkajogi szabályok szerint bírálandó el, mert bár az alperesek a felperessel munkaviszonyban állottak, a kárt nem munkakörükkel összefüggésben okozták. A II. r. alperes felelősségét azért nem látta megállapíthatónak, mert a büntető bíróság is csak jogtalan gépkocsihasználat bűntettében mondotta ki a II. r. alperest bűnösnek, miért is magatartása és a bekövetkezett kár között nincs okozati összefüggés. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta, az I. r. alperest 4175 Ft, a II. r. alperest pedig 6262 Ft kártérítés fizetésére kötelezte. ítéletének indokolása szerint az alperesek felelősségét nem a Ptk., hanem a munkajogi jogszabályok szerint kell megállapítani. Az alperesek ugyanis mindketten a felperes alkalmazottai voltak, és csupán munkaviszonyuk tette lehetővé, hogy a gépkocsihoz hozzájussanak. A II. r. alperes mint a felperes osztályvezetője elsősorban felelős azért, hogy a személygépkocsit az érvényben levő jogszabályi rendelkezések és vállalati ügyrend megszegésével, a valóságnak meg nem felelő indokkal a telepről kivitték, majd a gépkocsi vezetése közben jelentős mennyiségű italt fogyasztottak, és ilyen állapotban a társadalmi tulajdonban álló gépkocsiban kárt okoztak. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Helytállóan mutat rá a törvényességi óvás arra — és e részben a másodfokú bíróság ítéletét nem is kívánta érinteni —, hogy az alperesek felelősségére nem a Ptk., hanem a Munka Törvénykönyvének a rendelkezései az irányadók. Eszerint viszont törvénysértéssel bocsátkozott mindkétfokú bíróság a jogvita érdemi tárgyalásába és elbírálásába. A felperes ugyanis a keresetét 1965. március 20. napján terjesztette elő. A Munka Törvénykönyvének 1965. január 1-én hatályba lépett rendelkezése [Mt. 141. § (1) bek. és 142. § (1) bek.] értelmében minden munkaügyi vitában — a magasabb vezető állású dolgozók vitáinak kivételével — elsőfokon a munkaügyi döntőbizottság jár el. A bűncselekménnyel okozott kár esetén az Mt. 145. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében a felek csak a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen jogosultak a járásbírósághoz felülvizsgálati kérelmet benyújtani. Az alperesek a kárt a munkaviszonyból eredő kötelezettségük több irányú megszegésével, vétkesen okozták (Mt. 121. §). Mindkét alperes tudatában volt annak, hogy a felperes személygépkocsijának használata munkaszüneti napon tilos, és egyébként is kizárólag hivatalos célra vehető igénybe. Az alperes fondorlatos módon, a II. r. alperes vezetői beosztásának felhasználásával, a telepőr félrevezetésével, hivatalos használat ürügyével csempészték ki a gépkocsit a felperes telepéről. Az Mt. 141. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a dolgozó és a vállalat között a munkaviszonyból eredő jogokkal és kötelezettsé489