Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

vényesítése más bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik. Amenynyiben azonban a kereseti tényállítás hiányos, aggálytkeltő vagy nem világos, illetőleg arra lehet a közölt adatokból következtetést vonni, hogy esetleg téves megítélés eredménye a tényállítás alapján adott keresetlevélben jogi minősítés, az elsőfokú bíróságnak kötelessége a hatáskör megállapítása céljából a tényállást olyan mértékben feltárni, hogy a vonatkozó összes adatok ismeretében megalapozottan lehessen állást foglalni abban a kérdésben, hogy az eljáró bíróságnak van-e a perre hatásköre, vagy pedig a Pp. 129. vagy 130. §-át kell-e alkalmazni. Amikor a hatáskör vizsgálatánál a kérdés úgy vetődik fel, hogy a kereseti követelés államigazgatási hatóság, döntőbizottság, munkaügyi döntőbizottság hatáskörébe vagy pedig a bíróság hatáskörébe tartozik-e, fokozott körültekintéssel kell eljárni. Az 1/1954. (III. 26.) IM sz. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a bíróságnak az a határozata, amellyel valamely ügyben hatáskörét vagy hatáskörének hiányát megállapítja, az államigazgatási szervekre és a döntőbizottságokra irányadó. A 6. § szerint pedig abban az esetben, ha a bíróság jogerősen megállapította, hogy az ügy nem tartozik hatáskörébe, az államigazgatási szerv, illetőleg a döntőbizottság akkor is köteles az ügy érdemében eljárni és határozatot hozni, ha korábban hatáskörének hiányát jogerősen megállapította. Ezt a rendeletet a Legfelsőbb Bíróság 876/9. sz. polgári kollégiumi állásfoglalására (BH 1965/7. sz., PJD II. 441.) figyelemmel értelemszerűen a munkaügyi döntőbizottságokra is alkalmazni kell. Az e rendeletben írt jelentős jogkövetkezményekre tekintettel tehát szükséges, hogy az elsőfokú bíróságok a hatáskör kérdésében a szükséges adatokat maradéktalanul szerezzék be, a tényállást megfelelő mértékben derítsék fel, hogy a hatáskör kérdésében megalapozott, helytálló döntést lehessen hozni. Az adott ügyben a járásbíróság nem tett eleget ennek a kötelezettségének. Igaz, hogy a felperesek a keresetlevélben a követelés alapjául megjelölt jogviszonyt határozottan munkaviszonynak minősítették az Mt. 14. §-ára hivatkozással, a kereseti tényállítás azonban nem alapozta meg megnyugtatóan ezt a keresetlevélben határozott jogi minősítést. A tényállításból ugyanis az tűnik ki, hogy a felperesek a magánszemély részére épülő ház körül nem folyamatosan és állandóan, az egész napi munkaidőt lekötve dolgoztak, mert azt adták elő, hogy az I. r. felperes legalább heti 28 órát, a II. r. felperes pedig legalább heti 15 órát dolgozott. A munkabérben előre nem állapodtak meg. Az I. r. felperes emellett nyilvánvalóan munkaviszonyban állt az állított munkavégzés idején is, tehát ha az alperessel is munkaviszonyban volt, az csak mellékfoglalkozás lehetett, aminek létesítéséhez viszont szükség lett volna a munkáltató előzetes engedélyére. Ilyen, a munkaviszony meglétét illetően aggálytkeltő körülmények ellenére nem vizsgálta meg tüzetesen a járásbíróság a hatáskör kérdését, hanem a keresetlevél nem kielégítő adatai alapján hozta meg a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító végzését. A járásbíróság végzése tehát megalapozatlan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság azt hatá485