Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

A felperesnek az üzemi baleseten (egészségromláson) alapuló rokkantsági nyugdíjjogosultság megállapítása iránti kérelmét a társadalombiztosítási igazgatóság elutasította. Ezt a határozatát a másodfokú társadalombiztosítási szerv is helybenhagyta — a munkaképességcsökkenést véleményező első- és másodfokú orvosi bizottság (MUCSÖ) szakvéleménye, illetőleg a Munkaképességcsökkenést Véleményező Orvosi Bizottságok Országos Igazgatósága felülvizsgáló szakvéleménye alapján. Az orvosszakértői vélemény szerint a felperesnek a munkaképesség szempontjából értékelhető szervi megbetegedése nincs. A felperes ilyen előzmények után — az Mt. 123/A §-ára alapítva — keresetet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz. Ebben a táppénz és az átlagkeresete közötti különbözet megtérítését, valamint azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 1965. április 7. napjától kezdődően havi 2392 Ft baleseti járadék megfizetésére is. Az elsőfokú bíróság az alperest 5834 Ft megfizetésére kötelezte, a járadékfizetésre irányuló keresetet elutasította. Az ítéletnek a járadék fizetésére irányuló keresetet elutasító része ellen a felperes fellebbezett, de eredménytelenül, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének idevonatkozó részét helybenhagyta. Az e határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a másodfokú bíróság akkor, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután az ETT százalékosan meghatározott munkaképességcsökkenést nem állapított meg, a felperest nem érte olyan sérelem, amely kártérítés (járadék) követelésére nyújthatna alapot. Az Egészségügyi Tudományos Tanács véleménye ugyanis minden kétséget kizáró módon kifejezésre juttatta, hogy a felperes által elszenvedett érzelmi megrázkódtatás, az ennek nyomán fellépő reactiv anxiosus jellegű neurosis, illetőleg a jelenleg is fennálló járadék-neurosis a felperest eredeti foglalkozásában ez idő szerint munkaképtelenné teszi, és bányamunkában csak felszíni beosztásban foglalkoztatható. Minthogy pedig e szerint a munkaviszonya keretében elszenvedett egészségromlás a vájár foglalkozású felperest eredeti munkakörének folytatására — legalábbis időlegesen — teljesen alkalmatlanná tette (ebben a.vonatkozásban tehát 100%-os munkaképességcsökkenése van) más munkakörben — felszíni beosztásban vagy más, ugyancsak felszíni állásban — viszont keresőképes maradt, a munkáltató felelőssé tehető a felperesnek azért a káráért, amely a vájár keresete és — a felperes szakképzettségének megfelelően — a felszínen általában elérhető jövedelem közötti különbözetként jelentkezik. A fentiekből következik, hogy törvényt sértett a megyei bíróság akkor, amikor a felperes keresetét e részben elutasító elsőfokú ítéletet azzal az indokkal hagyta helyben, hogy a felperesnél kártérítés alapjául szolgáló sérelem (százalékosan megállapítható munkaképességcsökkenés) nem mutatható ki. A másodfokú bíróság a téves jogi álláspontjából következően nem tisztázta azokat a tényeket és körülményeket, amelyek alapján összegszerűen megállapítható lenne, hogy a felperest — azon a jogcímen, hogy eredeti munkakörét ellátni nem képes — megilleti-e és milyen mértékű kártérítés. 29 Polgári Jogi Döntvénytár 449