Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

akart lépni egy 63 cm magas dobogóról, — e közben megcsúszott, leesett és combnyakcsonttörést szenvedett. A felperes felelősségét és kártérítő kötelezettségét a bíróság ítélete már megállapította. A felperes felelősségét — a felperesre terhesebb 80—20%-os arányban — azonban nem munkaviszony alapján, hanem a polgári jognak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerint állapították meg. Ezen ítéletekből kitűnően a felperes és S. B.-né között munkaviszony nem állott fenn. A modell fel- és leszállásához megfelelő lépcső nem volt biztosítva, ezért következett be a baleset. Miután S. B.-né nem először ült modellt, és ismerte a körülményeket, neki is több figyelmet kellett volna tanúsítania. Ezek után a jelen per alperese (Nyugdíjhivatal) havi 314 Ft baleseti járadékot állapított meg S. B.-né részére. Az alperes fizetési meghagyást bocsátott ki a felperes ellen az 1963. október 30-tól megállapított havi 314 Ft baleseti járadék megtérítése iránt. A felperes az ellen keresettel fordult a bírósághoz, arra utalva, hogy a korábban közte és S. B.-né között folyamatban volt perben meghozott közbenső ítélet kármegosztás alkalmazásával csak 80%-ban állapította meg a felperes felelősségének arányát. A bíróság a keresetnek részben helyt adott, és a felperes által fizetendő havi járadék összegét 251 Ft-ban állapította meg. Indokolásában a korábbi ítéletekre utalva megállapította, hogy a felperes és S. B.-né között munkaviszony nem állott fenn, az alperes tehát a fizetési meghagyást nem alapíthatta a 67/1958. (XII. 24.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: Rny.) 94. §-ára a munkaviszony hiánya miatt, hanem csak e rendelet 95. §-ára. Ez esetben pedig irányadó a kártérítési perben hozott, a kármegosztás arányára vonatkozó jogerős ítélet. Az e határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az első- és másodfokon eljárt bíróságok ítélkezésük alapjául elfogadták a felperes és a balesetet szenvedett S. B.-né között folyamatban volt perben hozott közbenső ítéletnek — a peres felek egyező előadásán nyugvó — azt a megállapítását, amely szerint S. B.-né és a felperes között munkaviszony nem állott fenn. Ezzel szemben a per anyagából kitűnően S. B.-né 1961. április 10-től április 21-ig volt alkalmazva a felperesnél modellként, napi 3 órai elfoglaltsággal, 6 Ft-os órabérrel. Foglalkoztatottsága rendszeres volt, modellként elvégzendő munka érdekében kötötte le munkaerejét. S. B.né munkakönyvvel rendelkezett, a 71/1955. (XII. 31.) MT sz. rendelet 2. §-a értelmében biztosítási kötelezettség alá esett, az elszenvedett balesetből kifolyóan táppénzszolgáltatásban részesült, mad baleseti járadékot állapítottak meg részére. A felperes az alpereshez írt levelében a munkaviszonyt maga is elismerte. E konkrét peradatokon túlmenően utal a Legfelsőbb Bíróság a már évekkel korábban hozott P. törv. IV. 21 924/1960. számú határozatára, amelyben kifejtette, hogy a modellek biztosítási kötelezettség alá esnek. A modellek és az őket alkalmazó szervek közötti jogviszonyt nem lehet megbízásnak minősíteni, mert a megbízott a munkaerejét nem köti le a megbízó részére, a megbízottnak nincs meghatározott munkaideje, díjazását sem az eltöltött idő arányában kapja. Ezek a munkaviszony 400