Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

sek keresetükben az alperest arra kérték kötelezni, hogy fizessen részükre — a házasingatlanból járó kötelesrész címén — személyenként 15 000 Ft-ot. Az alperes a felperesek követelésének jogalapját elismerte. Azt kérte azonban, hogy a bíróság a kötelesrészt természetben, a hagyatékhoz tartozó házingatlanból adja ki a felpereseknek. Szerény vagyoni és jövedelmi viszonyai mellett ugyanis képtelen a felperesek illetőségét magához váltani. Kijelentette, hogy hajlandó — haszonélvezeti jogával terhelten — a házingatlan V4 részének a tulajdonjogát a felpereseknek átengedni. Az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy 30 nap alatt fizessen a felpereseknek külön-külön 11 500 Ft-ot, továbbá mindkettőjük részére 2500 Ft perköltséget. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az alperes által a felpereseknek külön-külön fizetendő összeget 11 121 Ft-ban, a teljesítési határidőt 90 napban, az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség összegét pedig ősszel járási költségként állapította meg. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 677. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében a kötelesrészen alapuló kötelezettségek hagyatéki tartozásnak minősülnek. A Ptk. 679. §-ának (1) bekezdése viszont úgy rendelkezik, hogy az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel, vagyis a felperesek a kötelesrészük tekintetében csakis ezekből elégíthetik ki magukat. A perben eljárt bíróságok azonban nem így rendelkeztek, hanem a felperesek követeléséért az alperest minden vagyonával felelőssé tették, s figyelmen kívül hagyták, hogy az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával csak akkor felel, ha a hagyaték tárgyai vagy hasznai már nincsenek a birtokában. A per adatai szerint azonban az alperes a hagyaték tárgyainak birtokában van. Az ismertetett törvényes rendelkezéshez képest tehát az alperes csak annak tűrésére lett volna kötelezhető, hogy a felperesek a kötelesrészen alapuló követelésüket — szükség esetén végrehajtás útján — a hagyaték tárgyaiból és azoknak a hasznaiból kielégíthessék. Egyébként az alperes anyagi helyzete — a per eddigi adatai szerint — nem teszi lehetővé azt, hogy a felperesek javára megítélt összeget akár a másodfokú bíróság által megszabott határidőn belül, akár pedig jóval hosszabb idő alatt kifizethesse, még ha el is akarná kerülni azt, hogy a felperesek a hagyaték tárgyaira végrehajtást vezessenek. Ezért mélyebb megfontolást igényelt volna egy olyan elrendezés, hogy a felperesek a kötelesrészüket természetben kapják meg [Ptk. 672. § (3) bek.]. A per eddigi adatai ezt a megoldási lehetőséget támogatják, de ennek a kérdésnek a megnyugtató, igazságos elbírálása — a felsorolt szempontok figyelembevételével — a felek helyzetének, anyagi stb. viszonyainak még tüzetesebb vizsgálatát igényli. Csak ezek tisztázásával és figyelembevételével hozható méltányos, a felek érdekeinek is megfelelő ítélet. A megfontolásnál az is figyelmet érdemel, hogy a Ptk. 671. §-a (1) bekezdésének a második mondata a kötelesrész iránti igénnyel szemben a házastárs korlátozott haszonélvezetét előnyben részesíti, s a hozandó ítélet végrehajtásának már erre való tekintettel sem szabad 370