Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

A felszabadulást követő földreform végrehajtása során a községben házhelyeket osztottak, s ekkor került kiosztásra egy tömbön belül öt házhely, amelyeknek egyike volt a 13. hrsz. 609 D-öl területű parcella, s ennek tulajdonjogát az államtól az OTP-vei kötött szerződés alapján 1962. szeptember 1-én szerezte meg a II. r. alperes. A szomszédos 12. hrsz. házasbelsőséget 1964 folyamán a felperesek B. M.-től és feleségétől beköltözhető állapotban vették meg. Az egymás mellett fekvő öt házhely tényleges kimérése szabálytalanul történt, s így a valóságban valamennyi telek területe eltér a telekkönyvben kimutatott térmértéktől. A téves kimérésről a peres felek nem tudtak. Az alperesek az adásvételi szerződés megkötését követően telkükön istállót akartak építeni, ezért 1965 őszén az ÁFTH-tól kérték területük felmérését. A műszaki ügyintéző a helyszín felmérése után kijelölte az alperesek ingatlanának határát, amely eltért a tényleges birtokhelyzettől, és benyúlt a felperesek által korábban birtokolt területre. E felmérés adatai szerint a felperesek jogelődjei úgy építkeztek, hogy részben a lakóház is átterjedt a II. r. alperes által megvett szomszédos telekre. A terület femérése után az alperesek birtokba vették a felmérés alapján telkükhöz tartozó területet, s részben e területre építettek egy új istállót. A felperesek keresetükben arra kérték kötelezni az alpereseket, hogy az istállót bontsák le, és a felperesek ingatlanából jogtalanul elfoglalt terültet adják vissza, egyidejűleg a felmérés helyességét tagadták. Az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta ki a műszaki előadót, akinek tanúvallomása szerint a felmérés eredményeként kitűnt, hogy az alperesek által birtokba vett terület az ő tulajdonukban áll, s ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság igazságügyi földmérési szakértőt hallgatott meg, majd kötelezte az alpereseket az istálló lebontására és az általuk jogosulatlanul elfoglalt területrész visszaadására. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. Az épület lebontását a szomszéd még rosszhiszemű túlépítés esetén is csak akkor követelheti, ha ez az okszerű gazdálkodás követelményeivel nem ellenkezik [Ptk. 111. § (2) bek.}. A túlépítés mindig jogellenes magatartás, miután a tulajdonos jogának csorbítását jelenti, így tehát elsősorban az a rendezési mód kerülhet előtérbe, hogy a bíróság az eredeti állapot helyreállítását rendeli el. Mégis jelentős gazdasági érdekek szólhatnak amellett, hogy egy már felépült építmény lebontására csak kivételes körülmények fennforgása esetén kerüljön sor. Az egyéni érdek mellett fontos közérdek az, hogy a már létező épületek lehetőleg fennmaradjanak. A bontás ugyanis általában anyagmegsemmisülést, illetőleg a bontási anyag tetemes értékcsökkenését eredményezi. Így túlépítés esetén is behatóan kell vizsgálni azt, hogy az építmény lebontása az okszerű gazdálkodás követelményeivel mennyiben áll összhangban. Az eljárt bíróságok nem derítették fel a tényállást a tekintetben, hogy milyen beruházási összeg mellett, milyen anyagból, milyen értékű és 34